A szociális munka elmélete és gyakorlata

A szociális munka közvetlen gyakorlata tulajdonképpen módszerek és készségek mozaikja. A napi gyakorlat sokféle tudáson alapul, és a legkülönbözőbb elméletek vezérlik. A tevékenységet végző szociális munkások három szintű képzésből jönnek és az amerikai társadalom legkülönbözőbb korú bármely társadalmi rétegéből vagy osztályából származó csoportokkal foglalkoznak. Mindenütt folyik közvetlen gyakorlati munka, ahol emberek segítséget kémek, valamely nehéz élethelyzetükben: szociális problémákkal foglalkozó ügynökségek, kórházak és klinikák, munkahelyek, terápiás, bentlakásos korrekcióval vagy rehabilitációval foglalkozó intézetek; magánirodák, közösségek — mind a közvetlen gyakorlat helyszínei lehetnek. Látva ezt a komplexitást, joggal tehetjük fel a kérdést, mi is szövi össze ezeket a szálakat valamilyen szövetté? Mik a közös elemek a közvetlen szociális munka gyakorlatában? Mi is különbözteti meg más segítő foglalkozásoktól? 1917 óta a kohézió és egység keresése kitüntetett szereppel bírt a professzionális szociális munka fejlődésében. A definiálás folyamata azóta is tart, és minden generáció hozzájárul ahhoz, hogy világosabban lássunk. A feladat még nincs bevégezve, és talán sosem lesz, hiszen bármely szakmai kísérlet tükrözi azt a kort, amelyben éppen a történések zajlanak. Minden korszakban új szociális problémák keletkeznek még akkor is, ha a régieket megoldották; minden évtized új válaszokat követel. Amint a szociális munkások egyre többet tudnak meg a társadalom köz- és magánintézményeiről, átlépik szakmájuk határait, új területek felé mozdulnak el, és elkezdik újraformálni tradicionális gyakorlatukat. Közös elemek a szociális munka gyakorlatában: Van azonban néhány olyan dolog, amely nem változik, és mint állandóságot jelentő sarokpont lehetővé teszi a szociális munkások számára, hogy találjanak olyan szakmai fogódzókat, amelyek biztosan segítik őket tájékozódásukban, akkor is, ha folyamatosan alkalmazkodniuk kell a változásokhoz. A szociális munka gyakorlatának központi célja, hogy létrehozza, kialakítsa, egyének, családok, csoportok és környezetük között a lehető legjobb alkalmazkodást. Ez a pszichoszociális, vagy személy-a-környezetében (person-in-environment) szemléletű megközelítés, az utóbbi hetven évben erősen befolyásolta a gyakorlati szakemberek felméréseit és beavatkozásait, függetlenül attól, hogy milyen volt elméleti beállítottságuk és specializációjuk, és nem függött attól sem, hol és milyen klienscsoporttal foglalkoztak.