Magyarországi török kincstári defterek (2/1.)

„Szerény kísérlet a történetvizsgálást gyümölcsözöbbé tenni, mennyiben az anyag nem találtatik fel egész nyerseségében. (...) Minő institutiókkal kormányozott a török Magyarország hódolt részein, alapvonásaiban nem ismeretlen előttünk, mert tekintve a birodalom akkoron egységes szervezetét, nem lehetett kétséges, hogy az államhatalom itt is oly alakban érvényesült, mint a császárság egyéb, keresztények által is lakott tartományaiban. Ezen igazgatásról pedig Marsigli, Mouradgea D’Ohsson, Hammer, Salamou Ferencz és mások munkáiból tájékozást szerezhettünk. Részletekre is kiterjedő tudomásunk azonban ezen kormányzatról, például az itt való katonai, hűbéri, törvénykezési, egyházi, iskolai viszonyokról nem voltak, mert hiányoztak a kellő források, illetve nem voltak hozzáférhetők. Keleti nyelven irott munka ugyanis a magyar hódoltságról fenn nem maradt az egykorú nyugoti feljegyzések pedig nem szolgálhatnak biztos támpontokul, mert a keresztény civilizátió által megállapított formáktól annyira eltérő török államélet részleteibe idegen be nem hatolt, és az adminisztrátió szövevényeit meg nem ismerhette. Nemcsak bármelyik egykorú magyar történetiró szolgáltat erre példát, de még Velencze legjobban tájékozott követe is, a légtől oly fejtegetésben, mely a török jogéletre vagy közigazgatásra vonatkozik. Megbízható útbaigazítással csak a jól értesült egykorú keleti írók szolgálhatnak, és — a mi főfontosságú — a régi, lehetőleg teljes török közkormányzati iratok, azok, melyekből a nem eléggé méltatott Hammer merített, mikor »Des Osmaniscken Reickes StaatsverfasBimg« czímü, 1815-ben megjelent, máig alapvető munkáját megírta. Magyar vonatkozású török iratok közzététele és feldolgozása által közel három évtized óta főkép Rátb Károly, Szilágyi Sándor, Szilády Áron, Vámbéri Ármin, Hornyik János szereztek nagy érdemeket. Sok kötetre terjedő nagybecsű kiadványaikkal egy új világot...