Politikák születése az Európai Unióban (2/1)

Ez egy új könyv, de egyszersmind egy korábbi könyv harmadik kiadása is. Azt a mintát követi, amelyet a Politikák születése az Európai Közösségekben c. könyvben (1977) alapoztunk meg, és amelyet e könyv bővített és továbbfejlesztett 1983-as második kiadásában is alkalmaztunk. Mindazonáltal, a mű tizenhét fejezetét teljesen átdolgoztuk, de szükség esetén hivatkoztunk a korábbi esettanulmányokra. A Közösségek összeolvadásával 1983-ra meghonosodott az Európai Közösség (EK) kifejezés használata; a könyv fejezetei foglalkoznak az Unió második és harmadik pillérével, melyeket a Maastrichti Európai Uniós Szerződés (TEU) hozott létre, a cím pedig tükrözi, hogy a mű a széles értelemben vett Európai Uniót (EU) vizsgálja. A második kiadás óta eltelt tizenkét év alatt az EK/EU poltikaformálási folyamatai sokkal összetettebbek lettek. A Párizsi és a Római Szerződések által kialakított alkotmányos berendezkedést két alkalommal is felülvizsgálták és ratifikálták. Amikor a könyv előző kiadása nyomdába került, az 1977-ben 9 tagú EK-hoz már csatlakozott Görögország (1981-ben), Spanyolország és Portugália pedig csatlakozási tárgyalásokat folytatott a Közösséggel. A tizenkét tagú EU tizenöt tagra való kibővítésére 1995 januárjában került sor, amikor az Unió politikájában a keleti és déli bővítés igénye már előrevetítette árnyékát, ahogy ezt a jelen könyv több fejezete is világossá teszi. Az Európai Bíróság szerepköre tovább bővült és ellentmondásosabb lett. Az Európai Parlament négy közvetlen választás és két alapszerződés-módosítás után egyre aktívabb szerepet játszik az EU politikájának számos területén. Maga a politikai napirend is jelentős bővülésen ment át, olyannyira, hogy számos nemzeti kormány érezte szükségét annak, hogy visszaszerezzen Brüsszeltől olyan politikaalkotási hatásköröket, amelyek a nemzeti vagy annál alacsonyabb szintekről kerültek át az EU szintjére. Annak érdekében, hogy az európai integrációval foglalkozó hallgatókkal megfelelőképpen érzékeltethessük azon politikaformálási mechanizmusok és formák sokszínűségét, amelyek a kilencvenes évek elején honosodtak meg az EU intézményeiben, a jelen könyvben tizennégyre emeltük az esettanulmányok számát, szemben az első kiadásban felhasznált kilenc, illetve a második kiadásban található tizenegy esettanulmánnyal. Továbbra is megtartottuk az olyan területeket, mint az elosztás és újraelosztás, a közös piac, a mezőgazdaság, a versenypolitika, a külkereskedelem, a monetáris politika és a külpolitika, az energiapolitikát pedig, amellyel az első kiadásban foglalkoztunk, újra szerepeltetjük.