Tanulmányok (2/2.)

A művészet mivoltáról nem sokat tudhatunk meg, ha nem a művészből indulunk, aki a művészetet alkotja. De maradjunk józanok, ha az értelemmel dolgozunk. A föllengző frázist, amelyre annyian kötelezve érzik magukat, ha a művészetről beszélnek, amely túlkíabálja az értelmet, tartsuk távol. A művészet bizonyára nagy, szent, hatalmas valami ; ki nem csodálná ? de azért eszünket is szóhoz juttathatjuk. Mindenekelőtt fontoljátok meg, hogy a művészetnek, bármennyire fájhat is ez rajongó lelketeknek, anatómiai és fiziológiai alapja is van. A kis Nyíregyházit, mikor négyéves, magas székre kell ültetni, hogy a zongora billentyűit elérje. De ha szerencsésen följutott a székre, úgy játszik, mint egy kis öreg. Hogyan lehetséges ez ? Nyilvánvaló, hogy oly szenzomotórikus készülék van preformálva agyvelejében, mely egészen más, mint a mienk, amely jóformán készen van, melyet mi csak hosszas gyakorlat után képezhetünk ki ennyire és mely csak az alkalmat lesi, hogy csekély külső alkalomra működésbe lépjen. Művész-e már ? Szó sincs róla. De azzá lehet. Aki szorgalommal akarná pótolni, amit amannak a természet adott meg, sok időt és munkát fog pazarolni és ki tudja, célt ér-e. A csibe se ér rá megtanulni, hogyan kell a szemet felszedni a földről és elnyelni ; készen hozza magával ezt a művészetet. De itt persze óriási különbség tátong, A csibétől nem kívánhatunk egyebet, mint hogy teljesen megnőjjön, teljes súlyát elérje, teljesen megérjen. A kis zongoraautomatától, mert hiszen a legtöbb csodagyermek nem sokkal egyéb, azt kívánjuk, hogy mentői előbb nagy művész legyen és mentői több pénzt keressen. E célra elhitetik vele magával, hogy már most az, amivé később válhatik, s főleg azon mesterkednek, hogy ezt a világgal is elhitessék. Tegyük föl a legjobb esetet, hogy a gyermek valóban ilyenre hívatott, hogyan védekezhetnék sikerrel a szülők kapzsisága és értelmetlensége ellen ? Hála istennek, vannak kedvezőbb esetek, és akárhány nagy művészről tudjuk, hogy mint csodagyermekek indultak meg útjukon, de hányán vesztek el ! Az a kész apparátus az agyvelőben sokszor a legvészesebb ajándék, melyet a természet ily szegény gyermeknek szerszámul ad élete útjára. De ily apparátus nélkül a dolog még sem megy. Ezért ily adományozott gyermeket egészen máskép kell nevelni, mint a többieket. Nehezebb feladatokat kell neki kitűzni és sokkal szorosabban kell vezetni. Mihelyt lehet, éreztetni kell vele az igazi mester nagy felsőségét, hogy el ne bízza magát. De ez nemcsak a zenére vonatkozik, minden művészetnek van biológiai alapja, a szem, a nyelv, a testi mozgások művészeteinek is. Tiszteljétek az ifjúságot, tiszteljétek a művészetek testi alapját, tiszteljétek az igazi művészetet, de össze ne zavarjátok egyre az utóbbit az előbbivel. A kátyúba akadt tehetség kínos látvány, tragikus is, komikus is, mint az öreges arcú gyermek, vagy a gyermekes arcú öreg.