Az orvosi könyvtáros (1961-2001)
Szerző: Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs KözpontCím: Az orvosi könyvtáros (1961-2001)
Alcím: Az Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ Szervezési és Módszertani Csoport Tájékoztatója
Megjelenési adatok: Országos Orvostudományi Információs Intézet és Könyvtár, Budapest, 1961-2001. | ISSN: 0030-6010
Útjára indul most "Az Orvosi Könyvtáros". Mégsem tekinthető azonban egészen új vállalkozásnak, hiszen 1956-ban az Orvostudományi Dokumentációs Központ kiadásában hasonló rendeltetésű kiadvány, az "Orvosi Könyvtárügyi Szemle" két száma már napvilágot látott. 1956 tavaszán jelent meg a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a rendelete a könyvtárügy szabályozásáról, és ez a rendelet az orvosi szakkönyvtárak területén is fejlődésre ösztönzött. Az akkori kezdeti fellendülés egyik jeleként jelent meg az "Orvosi Könyvtárügyi Szemle". Az a fellendülés azonban rövid ideig tartott, az ellenforradalmi események a könyvtárügy terén is átmenetileg meggátolták a fejlődést. Csak négy év múltán kerülhetett sor arra, hogy az akkoriban megkezdett, az egész országra kiterjedő tevékenységet folytassuk, - illetve újra kezdjük. Ezúttal talán szilárdabb alapokon, átgondoltabban, a tervek gyakorlati megvalósításának reálisabb feltételei között. Mi volt az "Orvosi Könyvtárügyi Szemle" célkitűzése? A következőképpen határozta ezt meg az első szám bevezetője: "Feladata: Ismertetni az orvosi könyvtárügy helyzetét, képet adni a könyvtártechnika haladásáról, ismertetni a könyvtártudomány bennünket közelebbről érintő külföldi irodalmát, módszertani tájékoztatást és segítséget nyújtani az eddig elszigetelten működő könyvtárosainknak, elősegíteni a könyvtárközi együttműködést, kölcsönzést, duplumcsereakciókat és általában a könyvtári anyag racionálisabb felhasználását." Ezeket a célkitűzéseket -- mutatis mutandis -- mi is, ma is aláírhatjuk. Az előttünk álló időszerű feladatoknak megfelelően természetesen a felsoroltak közül egyiket-másikat előtérbe kell helyezni. Most például, amikor a könyvtári hálózat munkájának koordinálása, az egységes és korszerű munkamódszerek kialakítása és elterjesztése a fő feladat, nyilvánvaló, hogy a szervező és a módszertani munkával kapcsolatos kérdések kapnak majd nagyobb helyet e kiadványban. Azonban nem szabad elhanyagolnunk a többi problémát sem, És ami a legfontosabb: azzal kell foglalkoznunk, ami a könyvtárosaink munkássága, képzése és továbbképzése, érdeklődésének a kielégítése szempontjából a legfontosabb és a legidőszerűbb. Ez utóbbi sokrétű probléma csak úgy oldható meg, ha "Az Orvosi Könyvtáros" be tudja vonni munkájába az orvostudomány könyvtári hálózatában működő könyvtárosokat. Eléggé messze van még az az idő, amikor majd "Az Orvosi Könyvtáros" szerkesztői elmondhatják: jól ismerjük az országban folyó munkát. És akármilyen jól megismerjük is majd e munkát, egyre új és újabb problémák bukkannak majd fel, hiszen ez minden tevékenységgel így van. A hálózatban működő könyvtárosok segítségét sohasem nélkülözhetjük, de különösen nagy szükségünk van rá most, kezdetben. Felkérjük tehát olvasóinkat: működjenek közre "Az Orvosi Könyvtáros" szerkesztésében. Az első szám elolvasása után írják meg elgondolásaikat, javaslataikat. Írjanak szakmai problémáikról, hiszen "Az Orvosi Könyvtáros"-t az Országos Orvostudományi Könyvtár és Dokumentációs Központ szervezési-módszertani csoportja készíti éppen az elsorolt feladatok megoldása céljából. A szervezési-módszertani csoport a szakmai problémákra rövid úton válaszol és a közérdekűekről e kiadvány további számaiban is hírt ad. Legyen tehát "Az Orvosi Könyvtáros" valamennyiünk szócsöve - minden orvosi könyvtáros orgánuma. (dr. Székely Sándor beköszöntője [1. évf., 1996/1. sz., 3-5. o.]) --- Az Orvosi Könyvtáros c. folyóirat megjelenése: negyedévente (1961–2001-ig; 1994–1999 között szünetelt; 2000-ben 2 lapszám; 2001-ben 1 lapszám)
Kategóriák: Orvostudomány
Tárgyszavak: Orvosi folyóirat, medical periodical
Formátum: OCR szöveg
Típus: folyóirat
Tárgyszavak: Orvosi folyóirat, medical periodical
Formátum: OCR szöveg
Típus: folyóirat
Share
Tweet
A sorozat kötetei
- Az orvosi könyvtáros (1961-2001) (első kötet)(ez a kötet)
- Az orvosi könyvtáros 1. évf. , 1961/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 1. évf. , 1961/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 1. évf. , 1961/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 1. évf. , 1961/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 2. évf. , 1962/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 2. évf. , 1962/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 2. évf. , 1962/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 2. évf. , 1962/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 1961. első és 1962. második évfolyamának név- és szakmutatója
- Az orvosi könyvtáros 3. évf. , 1963/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 3. évf. , 1963/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 3. évf. , 1963/3-4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 4. évf. , 1964/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 4. évf. , 1964/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 4. évf. , 1964/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 4. évf. , 1964/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 5. évf. , 1965/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 5. évf. , 1965/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 5. évf. , 1965/3-4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 6. évf. , 1966/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 6. évf. , 1966/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 6. évf. , 1966/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 6. évf. , 1966/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 7. évf. , 1967/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 7. évf. , 1967/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 7. évf. , 1967/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 7. évf. , 1967/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 7. évf. , 1967/ksz.
- Az orvosi könyvtáros 8. évf. , 1968/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 8. évf. , 1968/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 8. évf. , 1968/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 8. évf. , 1968/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 9. évf. , 1969/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 9. évf. , 1969/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 9. évf. , 1969/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 9. évf. , 1969/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 10. évf. , 1970/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 10. évf. , 1970/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 10. évf. , 1970/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 10. évf. , 1970/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 11. évf. , 1971/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 11. évf. , 1971/2-3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 11. évf. , 1971/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 12. évf. , 1972/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 12. évf. , 1972/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 12. évf. , 1972/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 12. évf. , 1972/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 13. évf. , 1973/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 13. évf. , 1973/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 13. évf. , 1973/3-4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 14. évf. , 1974/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 14. évf. , 1974/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 14. évf. , 1974/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 14. évf. , 1974/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 15. évf. , 1975/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 15. évf. , 1975/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 15. évf. , 1975/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 15. évf. , 1975/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 16. évf. , 1976/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 16. évf. , 1976/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 16. évf. , 1976/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 16. évf. , 1976/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 17. évf. , 1977/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 17. évf. , 1977/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 17. évf. , 1977/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 17. évf. , 1977/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 18. évf. , 1978/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 18. évf. , 1978/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 18. évf. , 1978/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 18. évf. , 1978/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 19. évf. , 1979/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 19. évf. , 1979/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 19. évf. , 1979/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 19. évf. , 1979/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 20. évf. , 1980/1-2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 20. évf. , 1980/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 20. évf. , 1980/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros kumulált név- és tárgymutatója 1961-1980
- Az orvosi könyvtáros 21. évf. , 1981/1-2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 21. évf. , 1981/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 21. évf. , 1981/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 22. évf. , 1982/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 22. évf. , 1982/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 22. évf. , 1982/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 22. évf. , 1982/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 23. évf. , 1983/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 23. évf. , 1983/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 23. évf. , 1983/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 23. évf. , 1983/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 24. évf. , 1984/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 24. évf. , 1984/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 24. évf. , 1984/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 24. évf. , 1984/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 25. évf. , 1985/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 25. évf. , 1985/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 25. évf. , 1985/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 25. évf. , 1985/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 26. évf. , 1986/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 26. évf. , 1986/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 26. évf. , 1986/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 26. évf. , 1986/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 27. évf. , 1987/1-2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 27. évf. , 1987/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 27. évf. , 1987/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 28. évf. , 1988/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 28. évf. , 1988/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 28. évf. , 1988/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 28. évf. , 1988/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 29. évf. , 1989/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 29. évf. , 1989/2-3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 29. évf. , 1989/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 30. évf. , 1990/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 30. évf. , 1990/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 30. évf. , 1990/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 30. évf. , 1990/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros kumulált név- és tárgymutatója 1981-1990
- Az orvosi könyvtáros 31. évf. , 1991/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 31. évf. , 1991/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 31. évf. , 1991/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 31. évf. , 1991/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 32. évf. , 1992/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 32. évf. , 1992/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 32. évf. , 1992/3. sz.
- Az orvosi könyvtáros 32. évf. , 1992/4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 33. évf. , 1993/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 33. évf. , 1993/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 33. évf. , 1993/3-4. sz.
- Az orvosi könyvtáros 34. évf. , 2000/1. sz.
- Az orvosi könyvtáros 34. évf. , 2000/2. sz.
- Az orvosi könyvtáros 35. évf. , 2001/1. sz.