A zsidók egyetemes története (6/3)

Izrael szétszóratása nem Jeruzsálem pusztulásával vette kezdetét. A szentély még állott, a szinhedrion még bíráskodott, a fantáziával megáldott zsidó, a római helytartó és Róma más zsarolói mellett is, még mindig azt hitethette el magával, hogy a zsidók földjén zsidók az urak, mikor az imperátorok roppant birodalmában és a parthus királyok országaiban (az akkori világ e két hatalom között oszlott meg) alig volt város, vagy község, melyben zsidók ne éltek és vallásos közösséggé ne alakultak volna. A földközi tengeröböl partjait és az óvilág négy főfolyamának: a Nílusnak, az Eufratesnek, a Tigrisnek és a Dunának vidékeit judai lakósok népesítették be. Kérlelhetetlen végzet-szerüség űzte Izrael fiait a távol messzeségbe. Ez a szétszóratás a Gondviselés müve és egyszersmind áldása volt; mert Juda törzse csak igy válhatott elpusztithatatlanná, halhatatlanná. Az egyik országban űzték, üldözték, lábbal tiporták, mig más államban uj erőre kapott és a lelkének mind becsesebbé váló tanításoknak uj szentélyeket emelhetett. A mindenüvé eljutott magvak kikeltek és a tiszta erkölcs és a tisztult istenismeret mindjobban kezdett terjedni a pogányok között. Miként a görögök telepei a művészetet, a rómaiaké a jogismeretet, akként terjesztették a zsidók gyarmatai az egyistenben való hitet, a szeretet fogalmát, a szemérmetességet és az önmegtartóztatást. Életük példa volt arra, hogy az emberek nem azért vannak, hogy egymást pusztítsák, hanem inkább azért, hogy egymást segítsék. A pogányok közé telepedett zsidók különben minden szétszóró-dottságuk ellenére szoros összeköttetésben éltek egymással; egyesítő központjuk a jeruzsálemi szentély és a szinhedrion négyzetes csarnoka volt. A szinhedrion, mely intézkedéseit küldöttekkel tudatta a közeli és a távoli községekkel, a pogány országokban szétszórtak számára is megmaradt törvények hozójának és a vallásos élet szabályozójának. Szava előtt meghajoltak, ha nem is volt végrehajtó hatalma. Vagy talán épp azért, mert nem volt. Tudták, hogy e törvényhozás javukat akarja és boldogok voltak, hogy volt egy központ, mely mindnyájukat egyesitette. A külföldön élő zsidók időről-időre el is látogattak Jeruzsálembe, ahol a nagy községeknek saját templomaik voltak. 480 ilyen templom állott fenn Jeruzsálemben, ami meg sem lephet, ha meggondoljuk, hogy pusztán csak Egyptomban közel egy millió zsidó élt. Az Egyptommal szomszédos Kyrenaikában is sok volt a zsidó. Részben Egyptomból, részben más államokból kerültek oda s idővel annyian voltak, hogy Sulla idejében valóságos háborút viselhettek Róma ellen, melynek elnyomó intézkedéseit visszavetették. A lázadást Lucullus nyomta el^ de nem anélkül, hogy Rómának nagy erőmegfeszitésébe és súlyos áldozataiba ne került volna. A rómaiak győzelme nem is lehetett teljes, mert a zsidóknak meghagyták régibb alkotmányukat; azután is maguk választották vezéreiket (aschontákat), ami bizonyára nem történhetik meg, ha a zsidó lázadást teljesen leverték volna.