Rajzok a török világból (3/3)

A régi magyar közmondás azt tartotta, hogy míg a földobott alma alájő, idő s ember változik. Ha valahol, úgy a mi földünkön ugyancsak joggal mondogathatták ezt a mondást. Két századon át olyan volt a sorsunk, mint a robogó ér forgatagjába vetett szalmaszálé. Változott és pusztult nálunk minden. A mi ma még megvolt, holnap már híre sem akadt. Politikai viszonyaink nyomorúsága, gazdasági kifosztásunk szakadatlan folyamata nemcsak embereket, de egész osztályokat elsöpört. És nem a burján, nem a gyom pusztult, hanem a termő növényeink legjava. Ma már csak a történetbúvár tudja, mink volt s mi mindenünk elpusztult. Csak az ő szeme látja azt a pusztítást, a mit a magyar népben és a magyar vagyonban háromszázados gazdasági kifosztásunk végbevitt. Egykoron népes és minden izében magyar kereskedő-rendünk is volt. Ez az országfonntartó-elem a török betelepülésével nem gyöngült, hanem erősödött és gyarapodott. Semmi a világon nem vet a törökségre olyan jótékony világot, mint a tizenhatodik és tizenhetedik, századi magyar kereskedés története. Déli napnál világosabban áll szemünk előtt; megdönthetetlen számokkal bizonyíthatjuk, hogy a magyar marhakereskedelem a török hatalmával együtt gyarapszik s a félhold erejével együtt fogy és hanyatlik. S mire a szarvára fogyott hold városaink tornyairól eltűnik, a magyar kereskedelemről hivatalosan jelentik, hogy volt — de nincs. Ennek az egykori magyar kereskedésnek nyelvi és tárgyi emlékeit ma már csak évekig tartó kutatással és izzasztó munkával tárhatjuk föl. Nem is nálunk, hanem messze kint. Nürnberg, Augsburg, München, Bécs stb, városok leveleskönyveiben kell ezeket keresgélnünk. Nem a magunk emberei, hanem a külföldi kereskedők hagyták írva a régi és hatalmas magyar vásárok és sokudalimik leírását és rendbentartását. Ezeknek a nyomán adunk itt egyet-mást a régi magyar adás-vevésről. A legtekintélyesebb és legnépesebb kereskedőrendnek tőzsérség volt a neve. E tőzséreket vagyis márkakereskedőket igen találóan alföldieknek is hívták. E sző eléggé világosan hírünkké adja, hogy a magyar tőzsérek igazi hazája a hódoltság volt; azaz, hogy legnépesebb és legmagyarabb kereskedő-rendünk a török szárnyai alatt élt és gyarapodott, A magyar tőzsérek a XVL és XVII. században még a hivatalos följegyzések szerint is országfenntartartók hírében állottak. Hatalmas, népes s a mi fő, minden ízében magyar volt ez a felekezet. Majd minden tőzsérünk neve mellett ott díszlett a deák szó. Tehát bizonyos, hogy iskolákon forgott, tanult emberek voltak. A tözsérséget fontos és hasznos mesterségnek tartották, melytől még a főnemesek sem idegenkedtek. Bethlen Gábor a marhakereskedést még fejedelemsége idején sem hagyta abba, s éppenséggel nem búsította, hogy Magyarország legnagyobb tőzsérének öt mondották.