A szociális munka elmélete és gyakorlata

Az ősközösségi társadalmakban a törzs tagjait a varázsló gyógyította. „Munkaköri leírásában” akár benne is lehetett volna a mai orvos, pap, meteorológus, futurológus, közösségi mentálhigiénés szakember tevékenységi köre. Az egyes szakmák történeti kialakulása és fejlődése során az önmagukat definiáló szakemberek egyre speciálisabb szaktudást igénylő foglalkozásokat alakítottak ki. A közösségi szociális munka vonatkozásában azonban egy ettől kissé eltérő folyamatnak lehetünk tanúi, hiszen e szakma (vagy szakterület) specialitása épp a problémák általános megközelítésében rejlik. Az emberiség történetét végigkíséri az a „kötelezettség” — mely írásos formában legelőször i.e. 1750-ben, Hammurabi király Törvénykönyvében jelent meg —, hogy nagy nehézségek idején az emberek kölcsönösen segítsenek egymásnak. Hosszú utat kellett bejárni addig, míg 1939-ben Robert P. Lane a „The Field of Community Organization” című munkájában rendszerezett formában, elsőként leírta az egymást segítő közösségi szervezetek tevékenységeit, munkamódszereit és szereplehetőségeit. Máig sem tisztázódott azonban e közösségeket segítő szakember, a közösségi szociális munkás (community worker) helye és szerepe a segítés folyamatában. Szakmai identitásuk országonként eltér: hol a szociális munka részeként, hol pedig önálló szakmaként definiálják magukat. Ha felütjük az e téren legnagyobb hagyományokkal rendelkező két ország: az Amerikai Egyesült Államok és Nagy Britannia szociális munkás szaklexexikonait, az egyikben (Barker, 1987) nem is találunk ilyen alapszócikket, míg a másik (Clegg, 1987) az alábbiakat írja: „A szociális munka egyik típusa (munkaformája), amely a közösség mint egész, társas kapcsolatainak és együttes cselekvésének minőségét tekinti kiindulópontjának. Számtalan elnevezése alakult ki, mint pl. a közösségfejlesztő F.D.Roosevelt mondta egy reformkövetelő delegációnak: (community development officer), a szomszédsági munkás (neighbourhood worker), a szociális fejlesztő (social development officer), a szociális kapcsolatok fejlesztője (social relation officer), vagy egyszerűen csak a kapcsolatteremtő (liaison officer). Munkáltatója, mely egyaránt lehet állami intézmény, vagy non-profit szervezet, bizonyára meglehetősen laza munkaköri leírást tud csak nyújtani számára. Ennek az a nagy előnye, hogy a szakember maga értelmezheti a helyi szükségleteket, de ugyanakkor eredményei is erősen korlátozottak lesznek mindaddig, míg nem jut hozzá ezen igények kielégítéséhez szükséges erőforrásokhoz. E munkához alapvetően szükséges készségek a problémák felismerésének és elemzésének, és a mások problémamegoldó cselekvését elindító katalizátorként működés képessége. Ez magába foglalhatja a meglévő szolgáltatások hatékonyabb kihasználására buzdítást — ekkor a közösségi szociális munkás információt és tanácsot adó szerepben van; önsegítő csoportok ösztönzését; vagy erőforrások mozgósítását a szolgáltatások javítására, vagy a helyi célkitűzések megváltoztatására irányuló nyomásgyakorlás érdekében. Hatékony szervezőnek is kell lennie, s ennek érdekében valamennyi helyi lakos rokonszenvét el kell nyernie. Idejének nagy részét a formális és az informális véleményvezérekkel folytatott véleménycserékre és megbeszélésekre fordíthatja. Ilyenek lehetnek pl. a helyhatóság megválasztott képviselői, a szakszervezeti vagy egyházi személyek, a szakmai érdekképviseleti szervezetek képviselői, a helyi sajtó, és olyanok, akiket a közösségi szociális munkás a szomszédság bizalmát élvező véleményirányítóként észlel, mint pl. egy helyi boltos. A közösségi szociális munkás olyan helyzetben kell legyen, hogy lássa annak lehetőségét, hogy miként segíthető a számtalan helyi csoport önálló tevékenysége úgy, hogy egy közös cél szolgálatába álljon.”