A Föld és népei

Földrészünket Gibraltárnál egy 13 km. széles tengersáv választja el Afrikától, s Túnisz és Sziczília közt sem nagyobb a távolság 150 km.-nél, úgy hogy tiszta időben szabad szemmel is egészen jól ki lehet venni a túlsó partokat; de már a görög szigetek végső nyúlványai és Egyiptom északi partjai közt egy teljesen szigetnélküli mély tenger terűl el. Mai közlekedési eszközeinkkel 29 óra alatt érünk Marseilleből Algírba, arra pedig három nap elegendő, hogy Brindiziből eljussunk a Szuez-csatorna északi torkolatához. Már a régi rómaiak úgy találták, hogy Karthágó nagyon közel van Kómához és meg sem nyugodtak addig, míg ezt az alkalmatlan «szomszédok el nem távolították a közeliikből; a Földközi-tenger keleti részében pedig, tudjuk, a görög és egyiptomi világ közt már a legsötétebb ó-korban kezdődött meg az érintkezés és sok századon keresztül szakadatlanúl fennállott. Mind ennek ellenére, Afrika belsejének, de még csak a partjainak kikutatása is lassan haladt előre, s még napjainkban is egészen a Földközitengerig és a Nílus völgyéig nyúlnak azok a területek, a melyek a földrajzi tudományra részleteiben még teljesen ismeretlenek. Ennek az okait nem kell hosszasan kutatnunk. Bármikép vélekedjünk ugyanis azokról a változásokról, a melyeken Észak-Afrika éghajlata és a mívelődés iránti fogékonysága az ó-kor óta netán keresztül ment: az az egy bizonyos, hogy a gazdag partvidéken áthatoló rómaiakat is leginkább a sivatag gátolta az előrenyomulásban, a mely nagyjában és egészében akkor is ugyanolyan volt, mint mai nap, s gyér népességével és a hasznavehető termékek teljes hiánya miatt, nem igen csábította a hódítókat; a sivatagon túl pedig a napégette tropikus öv réme tartotta vissza az idegen betolakodókat. Ugyde Afrika tengerei sem igen vonzották az észak felől jövő népeket. A Vörös-tenger izzóan forró és szirtes partjai ugyanis ezer veszélylyel fenyegették a hajósokat, s ha egyszer a zátonyokon szerencsésen keresztül vergődtek, bizonyára inkább fordúltak a gazdag India felé, mint Afrika déli partjaihoz, hol az alkalmas kikötők hiánya és a nagy folyók hajózhatlansága meggátolták az előhaladást. A mi pedig a nyugati partokat illeti, itt a Herkules-oszlopok és az örökös köd riasztották el a hajósokat minden vállalkozástól. Az Afrika-kutatásnak mindezen fizikai nehézségeihez a középkorban még egy nevezetes politikai akadály is járult, t. i. a mohammedán hatalomnak nagymérvű kiterjeszkedése, mely a Vörös-tengertől egészen a Herkules-oszlopokig, sőt még európai területre is átnyúlt, s Afrika belsejét egy széles és áthatlan válaszfal gyanánt különítette el a keresztyén világtól. Mondanunk sem kell, hogy ez a válaszfal részben még ma is rendületlenül fennáll, s ha Afrika térképéről a világos foltok lassabban tünedeznek a Szahara keleti részén, mint pl. középen és délen, úgy ennek nemcsak az észak nagyobbfokú sivatagi jellege az oka, hanem sokkal inkább az ott élő mohammedán törzseknek ellenséges indulata, sőt izzó gyűlölete minden iránt, a mi idegen.