Nevelésügyi Szemle 1938., 2. évf., 2-3. szám (február-március) corvina logo

Szerkesztő: Tettamanti Béla
További szerzők: Kemény Ferenc; Kendi Finály Gábor; Petróczi István; Aldobolyi Nagy Miklós; Kelemen Ferenc; Végh József; Hübner József; Veszelka László; Jeszenszky Sándor; Wagner Ferenc; Visy József; Uherkovich Gábor; Zentai Károly; Tóth Béla Zoltán; Juhász Béla; Witzenetz Júlia; Békési Gizella; Makai Lajos [Masznyik Lajos]; Téglás Jenő Béla; Szalkai Zoltán; Tettamanti Béla; Polány István
Cím: Nevelésügyi Szemle 1938., 2. évf., 2-3. szám (február-március)
Megjelenési adatok: [s.n.], Szeged, 1938.

coverimage A régi és az új iskola hívei vélt igazuk érdekében évek, sőt évtizedek óta hol kisebb csatározásokat, hol szenvedélyes vitákat folytatnak védelmi vagy támadó célzattal. Ez nem meglepő, nem is új, hanem természetes jelenség: szellemi téren folytatása annak a meg-megújuló, rendszerint szélsőséges harcnak, amelyben az egymásra következő, egymást felváltó nemzedékek, fiatalok és öregek, gyermekek és szülők egymással szemben állnak. Ez tehát rendjén is volna, mert a kultúra sem áll meg, hanem halad, halad és ezzel párhuzamosan az emberképzés eszközei és módjai is lépést igyekeznek tartani: új és újabb barázdákat húzni. Ám még a legelkeseredettebb háborúskodás is idővel — amikor „kitombolta" magát — nyugodtabb mederbe terelődik, amely a békés együttműködés útjait egyengeti. Az a benyomásunk, hogy ennek ideje számunkra is elérkezett: két kornak mesgyéjére érkeztünk, a vajúdáson immár túlestünk, az átalakulás folyamatban van, a vélemények kezdenek kikristályosodni és a kezdetbeli túlzásokkal szemben mintegy átmenetként innen és túlnan mindtöbben hangoztatják a tényeken alapuló megértés és megegyezés szükségszerűségét és lehetőségét. Így Szenes Adolf a szélsőségmentes munkaiskola hívének vallja magát, .mert az új iskola hívei túlbecsülték az iskola és a tanuló teljesítőképességét (I. A munkaiskola mérlege: A cselekvés iskolája 1934 -35, 356-60. I.); Somogyi József talpraesett, élesszemű, kíméletlen bírálatban részesíti az új iskola gyűjtőnevén szereplő és pedagógiai divattá vált intézeteket, amelyeknek nem egy „modern" elvével régibb tanterveinkben és utasításainkban is találkozunk. Az újnak, a divatnak vonzóerejére utál Goethe is, amikor a Faust első részében Mephistót így szólaltatja meg: „Verleg sie sich auf Neuigkeiten! Nur Neuigkeiten ziehen uns an". Szimptomatikus jelentősége van Nemesné Müller Márta „A cheltenhami új nevelési kongresszus tanulságai" című színes beszámolójának is, amelyből a következő komoly sorokat, megannyi önvallomást, ragadjuk ki: „Mégis volt valami sötét kísérője a hangulatnak ... Sokakkal együtt úgy éreztük, hogy rikoltozó gúnynak hangzanak azok a beszámolók, amelyek nevelési gondolataink előretöréséről hoztak hírt... A kor képe leveröbb, mint valaha ... Úgy éreztem, hogy ezen a kongresszuson se vége, se hossza nem volt az intő jeleknek." Ezek után némi higgadt elgondolással talán szabad, sőt kell felvetni azt a kérdést, vájjon ennek az áldatlan testvérharcnak ma van-e, illetőleg mennyiben van még jogosultsága és vájjon ahelyett, hogy farkasszemet néznénk egymással, nem lehetne-e egy közbeeső semleges vonalon találkozni és a kibontakozó tárgyalásokat közös síkon megindítani? Minden félreértés kiküszöbölése érdekében azonban már eleve ki kell jelentenünk, hogy a kívánatos és lehetséges „pedagógiai békén" nem valami tespedö állapotot, tétlen megnyugvást értünk, ami minden komoly fejlődésnek kerékkötője lenne, hanem azt, hogy viszálykodás, lebecsülés, személyeskedés helyett az eszmék és érvek latbavetése útján lovagias mérkőzéssel igyekezzünk a gyermek és szülők, a társadalom és haza érdekében szükséges megértést előmozdítani. Ennek során mi régiek számolunk azzal, hogy minden új irány, áramlat a dolog természeténél fogva dinamikusan, sőt szélsőségesen jelentkezik, ami azután a szükségszerű védekezés jogánál fogva, átterjed a másik táborra és életre kelti a szélső jobb (konzervatív) és a szélső bal (radikális) pedagógiát, illetőleg a reformokat. Ezekbe azután befészkelődik a személyes hiúság és túlfűtött becsvágy, a tekintély és presztízs kérdése, sőt a propaganda és reklám igénybevétele. Mindezeknek a pedagógiával össze nem egyeztethető és a pedagógusokhoz vajmi kevéssé méltó segítő eszközöknek mellőzése, illetőleg kiküszöbölése után keressük meg azt a pontot, felületet, amely közelebb hozhat bennünket, azokat a kapcsolatokat, amelyek-segítségével a szakadék áthidalása, szóval a kölcsönös megértés sikerrel megindítható lenne. Már most az a sarkpont, amelyben mindkét tábor találkozik, fenntartás nélkül egyetért, nem lehet más, mint a gyermeknek a kiskorúaknak java, jelen és jövő boldogulása. íme a nevelés célja, célkitűzése, amelynek jórészt a világnézeti állásponttól függő, sokféle elméleti fogalmazása mellőzésével, népszerűén így fejeznők ki: A növendék erkölcsi (lelki), szellemi és testi képessegeinek lehető kifejtése és lehetőleg legnagyobb kifejlesztése, hogy hazáját minél eredményesebben szolgálhassa...
Kategóriák: Neveléstudomány
Tárgyszavak: Nevelés, Oktatás, Neveléstörténet, Pedagógia, Folyóirat
Formátum: OCR szöveg
Típus: folyóirat

A sorozat kötetei

Tartalomjegyzék