A zsidók egyetemes története (6/2)

Véletlen volt-e, vagy a gondviselés akarta-e, hogy a győztes Nebukadnecár a száműzött zsidókkal barátságosan bánjon? Van-e egyáltalában véletlen a népek történetében, az ese- menyek láncolatában? Lehet-e komolyan állítani, hogy az emberek viszonyai másként fejlődtek volna, ha ez, vagy az a körülmény véletlenül máskép alakult volna? Csupán csak a szabadság tekintetében uralkodnék a szeszélyes véletlen, mig a természet birodalmában a leg-aprólékosabb dolgokat is változhatatlan, örök törvények szabályozzák? A zsidó nép történetére mindenesetre nagy befolyással volt az enyhe bánásmód, melyben Nebukadnecár a júdeai foglyokat részesítette. A sok csapás következtében megfogyott, megtört kis nép fennmaradásához Nebukadnecár jóakarata sokban hozzájárult. A babyloniai nagy király nem hasonlított az előbbi és későbbi korszakoknak szilajvérü hóditóihoz, kik csak a rombolásban és a kegyetlenkedésben lelték örömüket. Ő nemcsak hódítani akart; építeni és alkotni is vágyott. Az újonnan alapított Kaid birodalmat nagygyá, gazdaggá és népessé akarta tenni. Célja volt, hogy a fővárost, Bábelt oly nagygyá és hiressé tegye, hogy túlszárnyalja a feldúlt Ninivét. Az Eufrates keleti partján ezért egészen uj városrésznek vetette meg alapját, mig a régi várost fallal vette körül, melynek kerülete 9, más források szerint 12 mértföld volt és mely magára vonta az egész világ csodálatát. Ilyen óriás terjedelmű városhoz megfelelő számú lakosság kellett. Hogy ilyenre szert tegyen, a legyőzött törzseket Bábelbe hurcoltatta, hol valószínűleg külön városrészbe telepitette azokat. így került Bábelbe Juda lakosságának legnagyobb része is. Közte olyan családok is, melyek már előzőleg önként a babyloniai győzők pártjára állottak. Ezekkel a babyloniaiak különösen jól bántak, de emberségesen jártak el a többivel szemben is. Nebukadnecár jóakarata odáig ment, hogy megengedte, hogy egész városok lakói együtt maradhassanak, hogy tradícióik, törvényeik szerint élhessenek, hogy maguk bíráskodhassanak, hogy a családok és törzsek fejei megtartsák az exiliumban is befolyásukat, hatalmukat. Csak igy magyarázható, hogy Gibeon, Betlehem, Netofa, Anátot, Kirját-Jeárim, Kefira és Beérőt, Rama Gebaval, Michmas, Béth-Él és Ai, Jerichó és még több júdeai város lakói, melyeket Ezra 2. fejezete és Nehémia 7. fejezete fölsorol, megőrizték Babyloniában is különállásukat. A Jeruzsálemből odatelepült családok, mint pl. a királyi hercegek, Joab nemzetsége, a Pachat-Moab család, vagy a Páros és más előkelő családok külön rokonsági csoportozatokat alkottak és hagyományaik szerint bizonyos függetlenségnek és önkormányzatnak örvendtek. Még az egykori templomszolgák (Nethinim) és állami rabszolgák is, ahányan csak uraikkal kivándoroltak, mind külön csoportban éltek az uj hazában.