A zsidók egyetemes története (6/6)

A zsidók kiűzése Spanyolországból és Portugáliából sok tekin- tétben uj fordulatot adott az egész zsidóság történetének. Nemcsak a kiűzőitekre, hanem az egész zsidó népre a leg- szomorúbb következményekkel járt. Oda volt a fényük, a büszkeségük, régi központjuk megszűnt, az erős oszlop, amelyre támaszkodtak, összedőlt. E szomorú eseményeken érzett fájdalom áthatotta az összes országok zsidó lakosait és lehangoltság és csüggedés vett erőt rajtuk mindenütt, ahova a szerencsétlenség hire eljutott. Ugy érezték, mintha harmadszor pusztult volna el a templom és Cion gyermekei harmadszor mennének száműzetésbe és nyomorba. Talán nagyzolás volt, hogy a spanyol (helyesebben szefárd) zsidók magukat a legnemesebb törzsekből származtatták le, sőt egyes családok visszavezették eredetüket egyenes vonalban egész Dávid királyig; tény azonban az, hogy a többi országok zsidói is Izrael legnemesebb és a legkitűnőbb ágának, mintegy a zsidóság arisztokráciájának tekintette a spanyol zsidóságot. És most a zsidóságnak éppen ezt a részét érték a legsúlyosabb csapások. A kiűzetés, az erőszakos megkeresztelés, a legborzalmasabb halál, kétségbeesés, éhség, pestis, máglya, hajótörés, mindezek a szenvedések alig tizedrészére apasztották le a spanyol zsidók százezreit. A megmaradottak pedig mint kisértetek bolyongtak szerteszét, országból országba hajszoltatva és ők, a zsidók nemesei, kénytelenek voltak, mint koldusok kopogtatni testvéreik ajtain. Sok német zsidót is kiűzetés ért ebben az időben, de az ő nyomoruk távolról sem volt olyan borzalmas, mint a spanyol zsidóké. Hiszen a német zsidók nem ismerték sem a haza édességét, sem az élet kényelmeit, megedződtek a szenvedésekben, vagy legalább is megszokták a szégyent és a gyalázatos bánásmódot. Egy fél évszázaddal a spanyol és portugál zsidók kiűzése után, mindenütt menekülőkkel lehetett találkozni, itt egy egész csoporttal, ott egy-egy családdal, vagy egyes vándorlókkal. Aféle népvándorlás volt kicsiben, amely nyugatról kelet felé indult, legtöbbnyire Törökországba, mintha a zsidók régi hazájukba akartak volna térni. E vándorlás a legszomorúbb látványok egyike volt. A bizonytalan bolyongás csapásai, a megaláztatások, megszégyenítések és mindenféle támadások keservesebbek voltak a halálnál. Néhány példa, amely a zsidóság történetében szerepet vivő, magasállásu egyéniségek sorsáról szól, némi fogalmat nyújthat ezekről a szenvedésekről. A portugáliai Jachják egyik sarjadéka, Don Dávid b. Salamon Jachja született 1440 körül, meghalt Konstantinápolyban 1504-ben, egy magasállásu, nagytudományu, gazdag férfiú, a szegények egykori jótevője és támasza kénytelen volt családjával alamizsnákért könyörögni. Ez a Don Dávid a messze szétágazó Jachják családjában a harmadik rabbi volt Lisszabonban, és két müvével, amelyet ugyancsak Lisszabonban irt, nagy hírnévre tett szert és számos tanítványt vonzott szülővárosába. Egyszere csak II. Joao király hirtelen letartóztatta. Azzal vádolták, hogy segítségükre volt a Portugáliába menekült spanyol maranusoknak. Gyalázatos halált szántak ezért neki, de sikerült menekülnie családjával együtt. Vagyonának legnagyobb részét azonban elvesztette. Nápolyban, ahova menekült, még szomorúbb sors érte.