A zsidók egyetemes története (6/5)

A zsidó törzs, állam nélküli állapota és szétszóratása ellenére is, megtartotta szerves egységét és abban a három évszázadban, mely Száádjától, az első közép-kori vallásfilozofustól Maimuniig, a nagy gondolatébresztőig terjed, a szellemi fejlődés és a tudományos és költői tevékenység oly magas fokára emelkedett, hogy szinte elfeledjük, hogy a középkorban vagyunk. Ezt a gazdag szellemi aratást fagyasztó hideg, szörnyű tél követte. Belső és külső események játszanak össze, hogy a zsidó történelmet megfosszák eddigi nagyszerűségétől és hogy a zsidó népre a szolgaság bélyegét nyomják. Egetverő magasságból a legmélyebb örvénybe sülyedt. A jelenkor gyermeke nem alkothat magának fogalmat azokról a szenvedésekről és megaláztatásokról, amelyeken ez a nép keresztülment, attól az időtől fogva, amikor a pápaság és félrevezetett nyája, a fejedelmek és népek, szégyenfoltot aggattak a hátára, hogy minden száj leköphesse és minden ököl reá sújthasson, addig az időpontig, amidőn a pyreneusi félszigetből kiűzték és azontúl is, egészen odáig, amig a népek szabadsághajnala Izraelre is rávirradt. Képzeljétek el mindazokat a gyötrelmeket, amiket világi és papi zsarnokság hóhérai valaha egyesekre és nemzedékekre zúdítottak; mérjétek meg, ha tudjátok, mindazokat a köny-záporokat, miket emberek valaha pótolhatatlan veszteség, szétzúzott boldogság és meghiúsult remények miatt hullattak; szedjétek össze mindazokat a kínszenvedéseket, amiket a túlcsigázott fantázia a hivők borzongatására szentek legendájában kiszínezett: és távolról sem szereztetek még fogalmat a nyomor ama fokáról, amelyet Izraelnek martyrnépe sok századon át csendes megadással viselt. Úgy bántak vele, mintha a föld összes hatalmai összeesküdtek volna — és valóban össze is esküdtek — hogy a zsidó törzset kiirtsák az emberiség sorából, vagy hogy elállatiasitott csordává alacsonyítsák. És ugyanazok, akik gyalázatra és máglyára Ítélték Izraelt, elismerték magas eredetét, dicsőitették múltját, saját szentjeik mellé sorozták prófétáit; zsidó zsoltárokat énekeltek templomaikban és zsidó tanokból merítettek erőt és vigaszt; de ezeket a kincseket a magukénak mondották, mintha ősi tulajdonuk volna. Letépték a zsidó nép fejéről a koronát és saját fejeikre tették, osztozkodtak örökségén, holott a tulajdonos élt. Ezeket a szenvedéseket nem hallgathatja el a történet. Sőt fel kell tárnia, be kell mutatnia minden borzalmasságukkal együtt; nem azért, hogy az agyonhajszolt áldozatok ivadékait boszura ingerelje, hanem hogy csodálatot keltsen e nép kitartása és türelme iránt és hogy bebizonyítsa a tényt, hogy Izrael, miként ősatyja, istenekkel és emberekkel vivott meg és diadalmaskodott. A meggyalázással és lealázással párhuzamosan haladt a szellemi züllés.