Az apostolok csodálatos cselekedetei

Nagy feltűnést keltett Erdélyi Zsuzsanna 1975-ben megjelent Hegyet hágók, lőtőt lépék című kötete, amely archaikus népi imádságok szövegeit közli. A feltűnés elismerő volt, és méltán. A kötetben megszólaló imádságok az újdonság erejével hatottak minden művelt olvasóra, legyen az vallástörténész, irodalmár, nyelvész vagy néprajzkutató. Hasonló feltűnést keltett az elmúlt két évtizedben világszerte a Biblia tárgyköréhez kapcsolódó apokrif irodalom újrafölfedezése. Azért beszélek újrafelfedezésről, mert eltérően a magyar archaikus imádságoktól, ez az apokrif irodalom - legalább részben - mindig ismeretes volt. Sőt, voltak olyan századai a késő ókornak és középkornak, amikor ez volt a legnépszerűbb irodalma az akkor ismert világnak. Mert nem tudok arról, hogy a világirodalom két leghíresebb művét, Homéros Iliasát és Vergilius Aeneisét koptra, szírre vagy örményre lefordították volna már az ókorban, az eredetileg görög nyelven készült apokrif apostoli aktákat viszont mindezekre, sőt még más ókori nyelvekre is lefordították, s ahol csak keresztények éltek, mindenfelé olvasták őket. Hatásuk mind az ókori, mind a középkori irodalomra és kultúrára jelentős. Ennek ellenére bizonyos korszakokban ez az irodalom háttérbe szorult, olykor szinte teljesen eltűnt az irodalmi köztudatból. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy korábban nem voltak igényes szövegkiadások. Elég itt csak R. A. Lipsius és M. Bonnet 1891-ben közzétett kitűnő kiadását megemlíteni, amely az újszövetségi apokrifek (evangéliumok, apostolakták, apokalipszisek, levelek) görög szövegeit tartalmazza, vagy Raffay Sándor 1905-ben magyar fordításban kiadott, újszövetségi apokrifek részleteit felölelő kötetére. Magyar vonatkozásban hivatkozhatunk még Komoróczy Géza témánkkal kapcsolatos szócikkeire a Világirodalmi Lexikonban vagy Vanyó László Apokrifek című szövegválogatására, amely az ószövetségi és újszövetségi apokrifekből egyaránt közöl részleteket magyar nyelven. Ám hogy napjainkban mégis az apokrifek újrafelfedezéséről beszélhetünk, annak oka abban rejlik, hogy a kutatók most már nemcsak teológiai, dogmatikai szempontból érdeklődnek az apokrif írások iránt, hanem irodalmi, társadalomtörténeti, néprajzi és filozófiai szempontból is. Új kéziratok, töredékek kerültek elő, s ezek alapján új szövegkiadásokat készítettek, melyeket aztán új fordításokban is megjelentettek a nagy európai nyelveken. Kutatócsoportokat, iskolákat hoztak létre, amelyek az apokrif iratok közlését, fordítását, tanulmányozását tűzték célul maguk elé. Az apokrifkutatás szempontjainak bővülését jól tükrözik azok a komplex kiadványok, amelyek jelentős terjedelmű apokrif iratokat közölnek, és összefoglalják a korábbi tudományos eredményeket. Ezek között időrendben első M. R. James The Apocryphal New Testament (Az apokrif Újszövetség) című terjedelmes könyve, amelynek első kiadása 1924-ben jelent meg, a második pedig 1975-ben. James kettős célt kívánt elérni könyvével: összefoglalni a korábbi kutatási eredményeket, és hozzáférhetővé tenni angol nyelven a fontosabb apokrif újszövetségi iratokat.