A neveléstudomány társas-lélektani alapjai IV/2.

A politikus politizál. Politizál, azaz politikát csinál. Politika: vitás jogviszony rendezése. Jogviszony: egyik embernek a. másik embertől függő jó életérzése. Életérzés: a kínt kerülni és a kéjt keresni. Kín: önfenntartásomban éhes, fajfenntartásomban impotens vagyok. Éhes: éhes, szomjas, álmos vagyok, fázom; impotens: fáradt, beteg, öreg (kiélt) vagyok. Fázom, ennek kétféle indokolása lehet, egy, a természettől függő (hidegre fordult az idő) és egy másik, jogi: (nincs tüzelőm, az emberiség jelenlegi állapotában nem jut számomra tüzelő.) Jog szerint egyik ember törekvése jó életérzésre nem korlátozhatja a másik embert abban, hogy jó életérzése legyen. Politika: rendezni a jogviszonyt, ha az kérdésessé vált; helyesebben: mivel az minduntalan kérdésessé válik. Rendezni sem igen lehet egyébképpen, mint megszorítani az egyik ember és kibőviteni a másik ember jogát. Egyik ember: aki okozta, másik ember: aki elszenvedte a rövidséget, ami miatt a rossz életérzés keletkezett. Ez a szóbanforgó rossz életérzés nemcsak a rövidséget szenvedett másik emberben keletkezik, az egyik embernek is félnie kell a rövidség pillanatában és azután mindig a megtorlástól, amely a másik ember részéről fenyegeti. A jó életérzést egy valami válthatja ki az emberből, ha helye a nap alatt megvan s azt nem korlátozza a másik ember részéről annak a másik embernek a helye a nap alatt, ha független egyik ember a másik embertől. A jog egyetlen elképzelhető formája tehát az autonómia. Ha ez igaz, akkor a történelem folyamán politikailag mindig csak ez történt: minden kor igyekezett megszorítani az egyik ember időközben elburjánzott és kibővíteni a másik ember időközben elsatnyult vagy addig még ki sem fejlődhetett autonómiáját. A mi mai politikai feladatunk is ez: megszorítani jogosulatlan és kiterjeszteni kérdésessé vált autonómiákat. A természetes határ minden korban adva van. Minden kor csak annyi embernek adhat autonómiát, amennyit teljes jogú embernek tart. A mi korunk nemrégiben véres háborút viselt azért, hogy megvédje és a jövőben eredményesen biztosítsa a közelmúltban alsóbbrendűnek tartott emberek, embercsoportok és népek autonómiáját a felsőbbrendűnek vélt emberek, embercsoportok és népek amazokat elnyomni, kisemmizni, sőt megsemmisíteni szándékozó törekvéseivel szemben. A hadrakelt seregek és a diplomácia fegyverei megtették a magukét: győzelemre segítették a háborút és békét szereztek a vértől megcsömörlött emberiségnek. A jogi nevelésnek az a kötelessége, hogy most már vegye hasznát a háború eredményének és próbálja meg lélekben is felszabadítani azokat az embereket, embercsoportokat és népeket, amelyeknek idáig nem volt autonómiájuk. Ezt pedig csak egyféleképpen teljesítheti: ha lélek szerint valóságosan is békét szerez nekik.