Magyarország tájföldrajza (6/2)

Két esztendővel ezelőtt jelent meg az öt kötetre tervezett Magyarország tájföldrajza sorozat 1. kötete, A dunai Alföld, most pedig a 2. kötetet, A tiszai Alföldet tehetjük az olvasó asztalára. Ezzel válik teljessé az a kép, amelyet hazánk legnagyobb tájáról, az Alföldről a magyar természetföldrajz és a közreműködő rokontudományok neves képviselői a legújabb kutatáseredmények rendszerezett összefoglalásaként adhatnak a szakemberek, a tervezők, a pedagógusok és a földrajz iránt érdeklődők szélesebb köre számára. A sorozat tudományos és társadalmi igényekhez igazított koncepciójáról, céljáról és kimunkálásának módjáról az 1. kötet előszavában már szóltunk. Az ott mondottak teljes egészében vonatkoznak jelen kötetünkre is; ismétlésük felesleges. A dunai Alföld I. fejezetében az egész Alföldről megrajzolt általános kép és a II. fejezetében közzétett nagytáj szintű természetföldrajzi tájértékelés az az alap, amelyre egyrészt már az 1. kötet III. fejezetében bemutatott öt dunai középtáj épült, másrészt a jelen kötetben felsorakozó nyolc tiszai középtáj természeti tényezőinek jellemzése támaszkodik. A tiszai Alföld olvasójának figyelmét azonban nemcsak emiatt hívjuk fel az 1. kötetre, hanem azért is, mert a koncepcionális-tartalmi-szerkezeti együvétartozáson és szoros kapcsolaton kívül formailag is ráépítettük a szerkesztés során a 2. kötetet az 1. kötetre. Gyakran utalunk itt is A dunai Alföldben közzétett alapvető ábrákra, táblázatokba foglalt adatokra és az irodalomjegyzékre. Hadd említsük e helyt is, hogy az 1. kötetben megjelent ábrákra és táblázatokra most egyszerű megjelöléssel utaltunk (1. köt. x. ábra, vagy x. táblázat), míg az 1. kötetben közölt irodalomjegyzékben szereplő munkákra itt a szerző neve után kurzív (dőlt) évszámmal hivatkoztunk; az álló szedésű évszám e kötet irodalomjegyzékében foglalt munkára utal. E technikai jellegű, de az olvasót segítő tájékoztatás önmagában is fényt vet arra az örvendetes tényre, hogy Alföldünk természetföldrajzáról ma már igen gazdag szakirodalom áll rendelkezésre; azonban egyrészt tájanként, másrészt ágazatonként, tájtényezőnként ebben a vonatkozásban is lényeges különbségek állnak fenn. Ez nemcsak bibliográfiai jegyzékünkből, hanem nyilvánvalóan jelen összegező feldolgozásunkból is kiviláglik. A helyenként aránytalannak tűnő feldolgozásnak azonban ez csak egyik oka. Több, látszólagos szerkezeti aránytalanság tudatos törekvésünket tükrözi abban az esetben, ha egy-egy tájalkotó tényező tárgyalására tágabb teret szenteltünk, a táj természetföldrajzi képében játszott uralkodó vagy legalább is fontosabb szerepe miatt. Ezzel is az 1. kötetben körvonalazott koncepciónkhoz maradtunk hívek. A tiszai Alföld c. kötetünk az Alföld K-i középtájait veszi sorra. Minthogy szinte mindegyikük erősen magán viseli a Tisza által reá nyomott bélyegeket, továbbá mivel e nagy folyóról összefoglaló, átfogó képet is szándékoztunk adni, a Tisza általános bemutatása vezeti be a tájföldrajzi képet. Ezután következik a Felső-Tiszavidék, a Közép-Tiszavidék, az Alsó-Tiszavidék, az Észak-alföldi hordalékkúp-síkság, a Nyírség, a Hajdúság, a Körösvidék és a Körös-Maros köze középtájak egyenkénti geomorfológiai, éghajlati, vízrajzi jellemzése, növény- és állatvilágának, valamint talajtakarójának bemutatása. Amelyik tájtényező esetében az adatok és kutatáseredmények lehetővé, sőt szükségessé tették további kisebb területegységek (kistájak, geomorfológiai al-, ill. kiskörzetek stb.) jellemzését, erre is sort kerítettünk...