Magyarország tájföldrajza (6/6)

A Magyarország tájföldrajza monográfia sorozat hatodik kötete a Dunántúli-középhegység regionális tájföldrajzát foglalja magába. Az előző, ötödik kötet a Dunántúli-középhegység természeti adottságai és erőforrásai általános jellemzését és értékelését tartalmazza. Az ilyen tagolódás, tárgyalási mód indoklására az előző kötetek előszavában már kitértünk. Azt is megemlítettük, hogy a több mint két évtizeddel ezelőtt megkezdett hazai tájföldrajzi feldolgozás módszere és szemlélete bizonyos fejlődésen, változásokon ment keresztül. Ezt a körülményt tükrözik a monográfia köteteinek feldolgozásában, terjedelmében megmutatkozó eltérések is. A Dunántúli-középhegység közép- és kistájai szerinti részletes regionális tájértékelés kapcsán jobban törekedtünk a tájalkotó ökológiai tényezők mennyiségi, ill. területenként változó arányú szerepének minősítésére. A regionális természetföldrajzi vizsgálat fontos motívuma volt mindig a táji egységeknek azonosságuk ill. különbözőségük alapján való elhatárolása, rendszerezése és jellemzése. Ebben a tekintetben a tájhatárok megállapítása a tájalkotó tényezők (földtani, kőzettani felépítés, domborzati tagoltság, felszínfejlődés menete, éghajlati ill. időjárási, vízrajzi-hidrológiai jellemzők, továbbá természetes növényzet, a talajfajták és elterjedésük, végül a földhasználat típusa) súlyának, szerepének figyelembevételével történt. A táj elhatárolása az értékelés szempontjainak a változása, pl. a tényezők súlyának a gyakorlati fontossága megváltozása miatt is több esetben finomításra került. Törekedtünk továbbá arra is, hogy a Dunántúli-középhegységben előforduló sok kistáj között ne csupán a heterogenitást, hanem az egymáshoz való hasonlóságokat is megállapítsuk. Ilyen értelemben főleg domborzati típusokat ill. a tényezők többségének hasonlósága alapján (kis)táji típusokat is kihangsúlyozhattunk és jellemezhettünk. Más tájalkotó tényezők - felszíni kőzetek, üledékek, talajok, természetes növényzet, földhasználat - a középhegységi kistájakon belül viszont többnyire mozaikos, esetenként zonális elrendeződésűek. Ezek a kistájakon belüli tájökológiai változatokat, rokon jellegű tájökológiai csoportokat eredményeznek. Az éghajlati, időjárási és a vízrajzi tényezők általában nem kistáj! keretekben, hanem nagyobb tájakban alkotnak területileg homogén egységeket, un. éghajlati ill. vízrajzi körzeteket. Ezek egységei tehát több (kis)tájtípusban is hasonló hatást fejtenek ki. Az előbbiek mellett a regionális természetföldrajzi tájelemzésnél és jellemzésnél a rendszerelvűség! vizsgálati mód alapveltően abban nyilvánult meg, hogy valamennyi tájtényező ill. tényezőcsoport térbeli alakulását, változását és szerepét mindig a. többi természetes tájtényezőhöz és a föld-használathoz való viszonyában vizsgáltuk és értékeltük. Alkalmazott eljárásunk bizonyos fokú és látszólagos ismétlődéseknek is lehetett okozója.