Évkönyv 2002

Az elmúlt évezredek és évszázadok társadalmi-gazdasági fejlődésének története a hagyományos halászó-vadászó-gyűjtögető életformáról a letelepedésre és a mezőgazdasági termelésre való áttérés (a fejlődés első hulláma), mintegy két évszázaddal ezelőtt a feudális agrártársadalomról az ipari társadalomra való áttérés (második hullám), majd az elmúlt évtizedekben a szolgáltató szektor foglalkoztatásban és értéktermelésben való előretörésének története (harmadik hullám). A tanulmány a harmadik hullám, a tercierizáció gyors terjedésének az okait vizsgálja, külön kitérve a termelő, az elosztási, a személyi és a társadalmi szolgáltatásokra. Az elmúlt mintegy két évtized gazdasági paradigmaváltása következtében alapvetően megváltozott a szolgáltatások gazdasági növekedésben és területi fejlődésben játszott szerepének az értelmezése. A szolgáltatásokat, elsősorban az üzleti szolgáltatásokat ma már nem a gazdasági életben „szükséges rossznak” tekintik, hanem a modern gazdaság egyre bonyolultabb termelési és elosztási rendszereinek meghatározó részének tartják őket. A szolgáltatások gazdaságban betöltött szerepének „hagyományos” értelmezése a XVIII. század végére nyúlik vissza, arra az időszakra, amikor a régi, alapvetően mezőgazdasági jellegű és feudális viszonyokkal jellemezhető társadalom átalakulásának folyamata megindult Európa fejlett országaiban. A kialakulóban lévő új ipari társadalom első kutatója és leírója Adam Smith volt. A régebbi (ipari forradalom előtti) társadalomban a szolgáltatásokat végző személyek komoly társadalmi megbecsülést élveztek. Adam Smith véleménye szerint ez helytelen volt, mivel szerinte a szolgáltatások nem járulnak hozzá a „nemzetek jólétéhez”, azt kizárólag az árutermelő tevékenységek teremtik meg. A szolgáltatások ilyen irányú megközelítése azóta is komoly befolyást gyakorolt a közgazdasági gondolkodásra. Karl Marx mindenben osztotta Adam Smith szolgáltatásokkal kapcsolatos véleményét és „nem termelékenynek” nevezte a szolgáltatásokat. A szocialista országokban egészen a legutóbbi évekig a szolgáltatásokat vették figyelembe a nemzeti termék értékének kiszámításakor. Mind a szocialista, mind pedig a polgári közgazdászok között volt, aki aggasztónak vélte a szolgáltató szektor előretörését a foglalkoztatottságban (sőt néhányan egyenesen katasztrofális jelenségnek tartották a „dezindusztrializációt”), abbéli félelmükben, hogy a nem termelékeny szolgáltatások rontják a nemzeti fizetési mérleget és lassítják a gazdasági növekedést.