Nemzeti Nőnevelés 1883. 4. évf., 4. füzet (április)

A györmegyei kir. tanfelügyelő által a minap megindított «Győrmegyei Tanügy» czímü lap 3-dik számában egy vezérczikk jelent meg azon czim alatt, melyet mi is e czikk elejére tettünk. Ezen czikkben a nőnevelés ügyéről többféle mondatik el, helyes is és olyan is, a mit mi helyesnek nem tartunk. Ez utóbbiakra kívánjuk észrevételeinket megtenni. Nevezetesen, czikkiró szerint: a) a közoktatási minisztérium meggondolatlanul és elhirtelenkedve állított fel alkotmányos életünk kezdetén hat tanítónő-képezdét, a mennyire szükség nem volt. Ebből folyólag b) «egyszer csak ott lettünk — e czikk szerint — hogy a hat állami tanítónőképezdéből mintegy 250 tanképesített tanítónő került vala ki évenként. Hová teszi vala(!) ezeket az állam? A kínálat roppant nagy lett, a kereslet lanyha». c) A végzett tanítónők, a kik állomást nem kaptak, semmi egyébre nem valók, nem tudnak semmi női dolgot, a legegyszerűbb ételt sem tudják megfőzni; lesznek női elégedetlen proletárok. — d) Az idegen nevelőnőket a vagyonosabb családoknál nem pótolhatják és nem szoríthatják ki ezek a női proletárok; mert sem nyelveket, sem zenét nem tudnak; sőt még a legközönségesebb illemi, tehát míveltségi fogalmakkal sem bírnak. No hát ezek bizony elég fontos és különös állítások egy kir. tanfelügyelő lapjában arra, hogy folyóiratunkban is épen szó nélkül ne hagyjuk. A mi az a) alatti pontot illeti, ismernünk kell a helyzetet, a melyben és a mikor az állami tanítónőképezdék felállíttattak. Mindjárt az I8G8. évi népoktatási alaptörvény szentesítése után 2—3 év alatt állíttattak fel azokban a politikai és tanügyi, valamint pénzügyi tekintetben is nagy reményű, jó esztendőkben. Pénz volt akkor tanügyi czélokra elég. Iskola és tanító kevés volt. A tanítóknak három negyede akkor képesítetten mesteremberekből s egyéb foglalkozású, írni, olvasni s valamit számolni alig tudókból állott. A népoktatási törvény már megvolt s vele az egész nemzetben az az óhajtás, hogy a jó iskoláknak gyorsan szaporodni kell; mert azok teszik a nép erkölcsi és értelmi művelődésének s emelkedésének alapját. A haladásnak e tekintetben legnagyobb akadálya a tanúit, értelmes tanítók hiánya volt. Minden egyházi főhatóság, úgy a polgári hatóságok s újonnan kinevezett kir. tanfelügyelők is azt jelentették, hogy a népiskolai törvényczikk értelmében a népiskolák oly fontosnak ismert ügye bizony csak lassan haladhat; mert kevés a képesített, arra hívatott, értelmes tanító. A kik vannak is, mennek jegyzői, postamesteri, távirdai, vasúti s egyéb segédívatali állomásokra, a hol valamivel jobb fizetést kapnak. Ugyanakkor a tanítóképezdékből is olyan értesítések jöttek a minisztériumba, hogy rendkívül. gyenge ifjúság jelentkezik a képezdékbe; mert az alkotmányos élet első nagy reményű éveiben minden tehetségesebb növendék igyekszik más, kecsegtetőbb pályákra menni, a mi akkor volt is; s egynehány hívatott lelkű ifjún kívül, csak a ki sehol sem boldogul, az jő a képezdébe.