Nemzeti Nőnevelés 1909. 30. évf., 1-2. füzet (január-február)

Szerkesztő: Sebestyénné Stetina Ilona
További szerzők: Apponyi Albertné; Sebestyénné Stetina Ilona; Geöcze Sarolta; a. a.; Gineverné Győry Ilona; Hollós Károly; Tocsek Helén; Székely György; Relković Mita; Keller Imre
Cím: Nemzeti Nőnevelés 1909. 30. évf., 1-2. füzet (január-február)
Alcím: Havi folyóirat leányiskolák tanítónői, tanítói és általában nőneveléssel foglalkozók számára
Megjelenési adatok: A VI. ker. Állami Tanítónőképzőintézet tanári testülete, Budapest, 1909.

coverimage Nem régen egy magánlevélbe volt alkalmam bepillantani, mely reám oly nagy hatást gyakorolt, hogy legnagyobb részét lemásoltam, s nagyon örülnék, ha szélesebb körben ismertethetném. E levélnek annál nagyobb súlya van, mert írója, ki nagy tapasztalatait és érdemeit a tanítónői pályán szerezte, nem is gondolta, hogy sorai valamikor nyilvánosságra jutnak. Egy ismerősének írta levelét, ki egy nagy lelkű hölgy azon tervét közölte vele, hogy Magyarországon művelt nők számára ápolónői iskolát szándékozik teremteni. A kérdéses levélben a következőket olvashatjuk: «Igazán nagy jótétemény volna, ha a betegápolónői intézmény nálunk is rendeződnék, mert tény, hogy a betegápolónői hivatás színvonalát csak akkor lehetne emelni, ha művelt hölgyek is mennének erre a pályára. Nálunk azonban minden nehezebben megy, mint máshol, aminek oka a mi sajátlagos társadalmi viszonyainkban rejlik. Magyarországon még mindig sokkal nagyobb szerepe van a külsőségeknek, mint a munkának. Kevesen állanak azon erkölcsi és szellemi magaslaton és kevesen birnak oly tág látókörrel, hogy a munka ideálizmusát fel tudják fogni, s azt meg tudják látni a sok üres külsőség mellett, melynek fénye a szemeket elvakítja. A mi társadalmunk igen gyakran több elismerést és tekintélyt ad annak, aki nem dolgozik, de külsőleg fényes életet él (igen gyakran adósságra), mint annak, ki munkájával egy szép ügy vagy sok ember boldogulását segiti elő. Innen van aztán az, bogy nálunk többnyire csak azok mennek valamely pályára, akik nem tudnának másként megélni ; mihelyt pedig az eszme: a megélhetés, a munka nem lehet tökéletes, mert nincs benne lélek, csak hideg számítás. Ezért van az, hogy a mi intézményeink nagyrészt fogyatékosak, sok minden csak félig van megcsinálva s a befejezetlen gondolkodás tüneteivel lépten-nyomon találkozunk. Aki nem dolgozik hivatásból, azt fárasztja a munkájára való gondolás, illetve a szó .-szoros értelmében való gondolkodás. Például nem egy tanítónőtől hallottam már ezt: »Ha kimegyek az iskolából, nem gondolok többé arra, hogy tanítónő vagyok, elég, ha ott kell arra gondolnom I). Ez a gondolkodás meg is látszik egész nőnevelésügyünkön s ez ellen hiába küzdünk mi, akik minden előítélettel megküzdve, mentünk nyilvános pályára s akiket életcél keresése vagy mély fájdalom és szenvedés vittek arra, hogy idealizmusból dolgozzanak, s munkájukban leljék életük oromét. De nemcsak a nőknél van ez így, így van minden pályán a férfiaknál is. Lehetne erre elég kézzel fogható példát felhozni. Még jótékonysági intézményeink sincsenek egészen megcsinálva. Gyermekvédelmi törvényeink például ideálisak, de mégsem teljesek. A gyermekvédelmi eszme nagy szónokai humánus emberek lehetnek mindenesetre s bármely okból teszik, sok jót tesznek, az bizonyos. De mért engedik például, hogy gyerekek, 10—12 éves fiúk árusítsák az utcákon az újságokat? A szenzációt hajhászó közönség szereti hallani, ha ezek a gyerekek — az úgynevezett rikkancsok — már előre kiabálják, amint az újságot kínálgatják. egy-egy rémes gyermekgyilkosság vagy rablás hírét. De bizonyosan nem gondol közülök egy sem arra, hogy amint a test betegségeinek, úgy a lélek betegségeinek is vannak bacillusai.
Kategóriák: Neveléstudomány
Tárgyszavak: Nőnevelés, Leánynevelés, Nevelés, Oktatás, Pedagógia, Folyóirat
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

A sorozat kötetei

Tartalomjegyzék