Nemzeti Nőnevelés 1915. 36. évf., 3. füzet (március) corvina logo

Szerkesztő: Sebestyénné Stetina Ilona
További szerzők: Tolnai Vilmos; Molnár Viktor; Vásony Lajos; Koch Nándor; Schmidt Mária
Cím: Nemzeti Nőnevelés 1915. 36. évf., 3. füzet (március)
Alcím: Havi folyóirat leányiskolák tanítónői, tanítói és általában nőneveléssel foglalkozók számára
Megjelenési adatok: Az Erzsébet-Nőiskola Tanári testülete, Budapest, 1915.

coverimage Örömmé] közöljük a nagyméltóságú vallás- és közoktatás’ ügyi m. kir. Miniszter úrnak február 17-én 4724/VI. b. szám alatt kelt meleghangú köszönőiratát, melyben volt szerkesztőnknek, Sebestyénné Stetina Ilonának önzetlen, lelkes munkásságáért elismerését és köszönetét fejezi ki: «Tudomásomra jutott, hogy Nagyságod az időközben változott viszonyokra való tekintettel az Erzsébet-Nőiskola tanári testületé által államsegély mellett kiadott «Nemzeti Nőnevelés» című folyóiratnak szerkesztői tisztétől, saját elhatározásából, visszalépett. Nagyságod a magyar nemzeti nőnevelés föfontosságu és magasztos ügyét kora ifjúsága óta tiszta hivatásszeretettel és lankadást nem ismerő odaadással szolgálta. Nemzeti nőnevelésünk felvirágoztatása körül Nagyságod úgy az iskolában végzett tanítói munkássága és egyéniségének nemes példát adóan ható kiválósága által, mint pedig a társadalomban és az irodalomban teljesített, emelkedett gondolkodástól vezérelt, az eszményi nőiességet soha szem elől nem tévesztő, nemesen ágitatórius tevékenységével, elévülhetetlen érdemeket szerzett, melyek Nagyságod nevét a hazai nőnevelés történetében, a későbbi utókor számara is kegyeletes és hálás emlékkel fogják fenntartani és megőrizni. Amidőn Nagyságod a «Nemzeti Nőnevelés» című folyóirat szerkesztői állásától, egy negyedszázad lelkes, buzgó és meleg ügyszeretettől áthatott tevékenysége után megválik, örömmel használom fel ezen alkalmat arra, hogy az ezen a téren is kifejtett érdemekben gazdag és eredményeiben áldásos munkásságáért Nagyságodnak őszinte köszönetemet és méltányló elismerésemet fejezzem ki.
Kategóriák: Neveléstudomány
Tárgyszavak: Nőnevelés, Leánynevelés, Nevelés, Oktatás, Pedagógia, Folyóirat
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

A sorozat kötetei

Tartalomjegyzék