Nemzeti Nőnevelés 1886. 7. évf., 8. füzet (október)

Mialatt e sorokat írjuk, a magyarországi prímások ősi székvárosa oly fényes ünnepet ül, a melynek zajától és lelkesedésétől nemcsak a vendéglátó főpapi palota, hanem az egész ország visszhangozik Kárpátoktól Adriáig. Simor János, bíboros érsek, a magyar kath. egyház első papja, tartja pappá szenteltetésének félszázados örömünnepét. Az ország koronás királya, a nemzet törvényhozói, kormánya, az egyetemes kath. egyház szentséges feje a római pápa, a magyar kath. egyház főpapjai, érsekek, püspökök, apáturak, a főváros közönsége, megyei és városi törvényhatóságok, iskolák és jótékony egyesületek, hatalmasok és ügyefogyottak, gazdagok és szegények egyaránt adóznak elismeréssel, hódolattal vagy a hála könyeivel annak a férfiúnak, a ki félszázados papi pályafutása alatt mindenkor mint a szikla rendíthetetlen volt, mint a Libanon czéd-rusa magasba tört, mint az ég harmata áldást terjesztett, s a kinek az ünnepe valóban a tiszta szív, az eszményi törekvések, a törhetetlen akarat és a fáradhatatlan munkásság apotheozisa. Mi is mint nemzeti nőnevelésünk szerény munkásai együtt ünnepelünk az ünneplőkkel s bár jókívánatainkat csak a távolból, csendben és szerényen rebegjük el, azért reméljük, hogy azok meg fognak hallgattatni, mivel tudjuk, hogy az az ügy, a mely a mienk, az ünnepelt bíboros főpap jótékony gondoskodásában is az első helyek egyikét foglalja el. Sokan vannak, a kik a társadalmi bajoknak és az egyes egyéniségekben nyilvánuló gyarlóságok tengernyi tömegének fö, sőt egyedüli forrását csupán csak az iskolában keresik és abban föl is vélik találhatni; ezek annyira mindenhatónak hiszik az iskolát, hogy feltételezik róla, miszerint ez mindazon hibákat, bajokat, a melyek az egyéniség örökölt természetéből, a családi, állami és egyházi életnek avagy a korszellemnek hiányos voltából is származhatnak, jóvá-teheti, megszüntetheti.