PhD tanulmányok 12. corvina logo

Szerkesztő: Ádám Antal
További szerzők: Antal Dániel; Csoknya Tünde Éva; Felsmann Tamás; Orbán József; Pfeffer Zsolt; Rákosfalvi Rita; Simon Károly László; Szabó Andrea; Szendi Antal; Várdai Viktória Jáde
Cím: PhD tanulmányok 12.
Megjelenési adatok: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája, Pécs, 2013. | ISSN: 1785-5535

coverimage A büntető ügyek napjainkban meghatározó, nagy hírértékké váltak a mindennapi médiának. A televízióban, a nyomtatott sajtóban, de főleg az interneten a bűnügyek vezető hireknek számítanak. Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy több bűncselekményt követnek el, sokkal inkább azt, hogy az aktuális bűnesetek nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint a korábbiak. A híres deliktumok az utóbbi időben már a nyomozás első pillanatától a nagy nyilvánosság előtt zajlanak, szinte felsorolhatatlanul sok az olyan eset, amely az utóbbi években nagy port kavart és közérdeklődésére tartott számot. A büntetőeljárás első szakasza a nyomozás, amelynek célja, hogy az elkövető személyét és a bűncselekményt az eljáró hatóságok felderítsék, felkutassák és biztosítsák a bizonyítási eszközöket. Ennek a tevékenységnek a folytatásaként pedig a hatóságok a már felkutatott és biztosított bizonyítási eszközöket vizsgálják meg, tulajdonképpen előkészítve ezzel a büntetőjogi felelősségre vonást. Elvi éllel szögezi le e tevékenységgel kapcsolatban Tremmel Flórián, hogy a büntetőeljárás első szakaszában nem a nyilvánosság, hanem éppen ellentétpárja, a titkosság a főszabály.2 Tanulmányomban két alapvető témakörön keresztül (a felvilágosítás-adás és tájékoztatás, valamint a jelenlét a nyomozás során) arra törekszem, hogy bemutassam mitől titkos és részben mégis nyilvános a nyomozás.
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Tanulmánykötet, Doktori képzés, Jogi képzés, PhD képzés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék

   Összegzés
223