Nevelésügyi Szemle 1937., 1. évf., 9-10. szám (november)

E sorok íróját két körülmény indította arra, hogy az átörökíts kérdésével néhány sorban foglalkozzék e folyóirat lapjain. Az egyik az, hogy az átöröklésnek a kérdéseit,— önmagukban is, meg a neveléssel való összefüggésükben is -— nálunk általában inkább a német szakirodalom szempontjai szerint szokás vizsgálat alá venni, többé-kevésbbé figyelmen kívül hagyva pl, az angol és amerikai lélekbúvárok és pedagógusok műveiben tükröződő szempontokat és szemlélésmódot. Ez az egyoldalúság sokszor jól kihasználható érvet nyújt azok számára, akik a magyar tudományosságot egyszerűen a német szellemi élet függvénye gyanánt szeretnék elkönyvelni. De káros hatású ez az egyoldalúság még azért is, mert hazai tudományosságunkat olyan értékes szempontoktól és gondolatoktól foszthatja meg, amelyek kellő ellensúly gyanánt szolgálhatnak egy, (esetleg politikai irányítás szerint működő) tudományos gondolkodásnak. Amikor tehát az alább következő fejtegetésekben az „átöröklés és nevelés" sokszor tárgyalt kérdéséhez nyúlunk, ezt azzal az elhatározott szándékkal tesszük, hogy a kérdésnek jelenlegi állását és a megoldásoknak módját főképen az angol-amerikai irodalom segítségével mutassuk be. A másik indító ok, mely az átöröklés kérdéseivel való foglalkozásra indíthatja a neveléslélektan kérdéseivel foglalkozókat, az a bizonytalanság és differenciálatlanság, amely különösen a „lelki átöröklésnek" használatos fogalmai körül lebeg. A szorosabb értelemben vett biológiai, testi (szomatikus) átöröklés kérdéseit azok a kísérletek és vizsgálatok, melyeket Mendel munkálatainak napfényre jutása (körülbelül 1900) óta végeztek, sok tekintetben tisztázták és a tudósokat meglehetősen egybehangzó állásfoglalásokra vezették. Nem így áll azonban a dolog a „lelki átöröklés" problémakörében, ahol sokszor alapvető fogalmak maradnak bizonytalanok. Ezek azok az okok, melyek alapján néhány kérdést vetünk fel itt s keressük reájuk a körülmények szerint legvalószínűbb és leginkább igazolható feleletet. Előre kell természetesen bocsátanunk azt a megjegyzést is, hogy e helyen meg sem kíséreljük minden, az átöröklés és nevelés kapcsolataira vonatkozó kérdésnek feltárását; még arra sem lehet terünk és módunk, hogy közülök az összes legfontosabbakat érintsük; csupán néhány oly problémára mutatunk rá, melyek a neveléslélektanban folytonosan előkerülnek és a nevelésről való fogalmaink szabato-sabbá tételére közvetlenül alkalmasak lehetnek.