Nevelésügyi Szemle 1939., 3. évf., 4. szám (április)

Prohászka Ottokár „Diadalmas világnézet című munkájában az átlagos modern embert Bourges városának híres koldusához hasonlítja, aki a következő szavakat karcolta karjába: „Múltam megcsalt; jelenem gyötör; jövöm borzaszt. — Bourges koldusa nyolcadszor ült börtönben, mikor felfedezték a karjába karcolt szavakat, a modern ember viszont, mint fajtájának képviselője, talán már ezredszer rakta fel saját kezére a szolgaságot jelentő bilincset. — Miért bűnhődik az ember? Talán ő is azért, amiért Bourges város érdekes foglya: koldulásért. — Erőszakos alamizsnagyüjtője a mindenség életének. Kényelmet, puhá jó életmódot koldul és ha nem kap, akkor lop, vagy szerez bármilyen áron, de megszegi a törvényt, mely szerint: „arca verejtékével kell, hogy keresse kenyerét. Ezért mondhatja a modern ember: „Jelenem borzaszt. Ezért kiáltják mindazok a férfiak, akik aggódnak fajtájuk jövőjéért: egész embereket akarunk és rettegünk azoktól, akik úgy állanak a társadalom életében, mint az erdőben a villámsujtotta fa. Az „egész“ embert keresték már a világháború előtt is, a háború tapasztalatai után azonban már nem csupán keresik, hanem ki akarják alakítani, ha kell, erőszak árán is. A nemzetek ösztönszerüen érzik, hogy uralkodásra csak az a nép hivatott, amelynek fiai a legnagyobb testi és lelki erőt képesek kifejteni. A fejlődő technika megnövelte az emberek igényeit és a természet, amelynek egyre több élő erejét hajtjuk szolgálatunkba, visszaütött: elpuhított, elkényelmesített bennünket. — Az emberiség tehát válaszúira jutott. Haladhat tovább a technika által épített kényelmes úton, ahol nincs akadály, ahol gombnyomásra terülnek a minden földi jóval rakott asztalkák, de választhatja, vagy helyesebben kifejezve, visszatérhet a természet útjára, ahol bizony nem kényelmes a járás, ahol egyetlen bicskával, vagy baltával lehet elhárítani a szüntelen előkerülő akadályokat. — Mi a kettő között a különbség ? A technika útján minden jól megy addig, amig rövidzárlat nem következik be, akár egy természeti csapás, akár háború képében. Ilyenkor az addig sima út járhatatlanná válik és a finomtalpú vándorember legjobb, ha kétségbeesve leül a partra és várja a megváltó halált. A természet útján járó ember előtt ezzel szemben addig is csak akadály állott. A kicsi elhárításának örökös gyakorlása közben megtanulta leküzdeni a nagyot, és ha megcsorbul is ilyenkor néha a bicska vagy a balta, a természet mindig felkínál egy-egy sziklát, ahol azt újra ki lehet majd köszörülni. A természetet csalta meg az ember, amikor épen a haladásra hivatkozva az ismereteket és az életelveket úgy akarta utódaira átszármaztatni, hogy a nevelés alapjává a belátást tette. Ezzel ugyanis két fontos és az életben nélkülözhetetlen értéktől fosztotta meg a fiatalságot. A belátás útjára eresztett gyermek ugyanis soha nem ismerhette meg azt, hogy mi az erő és mi az erély! Pedig, főleg a fiúgyermeket, mindig meghasonlottá teszi a tehetetlenség. Imponál neki az erő és az igazság-érzetből fakadó erély éltető elixir számára. Épen így éltető elixir számára az akadály is, amit le kell küzdenie és aminek elhárítása közben igazán alkotásra képes lénynek érezheti magát, mert így fejlődhetik ki benne a jellem,a fegyelem, kitartás és akaraterő.