Nevelésügyi Szemle 1944., 8. évf., 1-2. szám

Minden tanárral előfordult már, hogy olyan osztályra akadt, ahol szinte minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, ahol sem a jó szó sem a szigorúság, sem a legkülönbözőbb módszertani fogások sem vezettek eredményre. Ahol a tanulókat nem lehetett megmozgatni, ahol szánalmasak voltak a számonkérés eredményei. Ahová, bizony, nem szívesen ment be a tanár. Pedig az ilyen osztályban is voltak jófejű fiúk, sőt egyenként igen kedvesek és szolgálatkészek is voltak közöttük, de együtt — az osztály közösségében, csődöt mondott az irányukban kifejtett minden jószándék. Ugyancsak előfordulhatott már minden tanárral, hogy tanított olyan osztályban, ahol nem voltak egetverő tehetségek, sőt jeles is alig akadt a tanulók között, mégis jószándék, buzgalom, kedvesség töltötte el a fiúkat úgy, hogy öröm volt közéjük menni. Nyilvánvaló, hogy, az előbbi esetben valami hiányzott, mégpedig éppen az, ami a második esetben megvolt: a jó osztályszellem. Az első osztályban összeverődő kicsinyek 10—20 népiskolából kerülnek együvé. Alig ismerik egymást. Hamarosan kisebb csoportok alakulnak, ezek a tízpercekben egymásközött beszélgetnek, játszanak. Elkülöníteni igyekszenek magukat a többi társuktól s ezért rendszerint még valami titokzatos vagy tréfás nevet is adnak az együttesnek. Az egyik csoport talán a tigrisek, a másik a zöldnyakúak csoportja. Rendszerint rövid ideig tart egy-egy ilyen csoport élete, mert tagjai nem nagyon állhatatosak. Ujabb és újabb csoportok alakulnak és így ez az első esztendő a folytonos forrás,, társkeresés kora. Nem más ez, mint az ember egyik ősi ösztönének megnyilatkozása. Gyökerében az egyedülállás gyöngeségének és erőtlenségének átérzését viszont a társak megtalálásakor a társi viszonyból fakadó erő, biztonság érzését kell feltételeznünk. Ámde hamarosan elmúlik ez a korszak és a második évben már a cserkészet tipikus kora következik, míg a harmadik-negyedik osztálytól kezdve az egyén önálló életének kezdő típusait figyelhetjük meg. Ekkor már ismeri az ifjú környezetét, tanárait és társait, már nem érzi annyira szükségét a társas viszony, adta erőnek és beéri talán egyikét jól-rosszul megválasztott baráttal is. De ez a barátság, — különösen a nagyvárosban — csak az iskolában eltöltött időre korlátozódik. Nem ritka a teljes baráttalanság sem.