Nevelésügyi Szemle 1940., 4. évf., 7-8. szám (szeptember-október)

Századunkat a lélek századának szokták nevezni. Kétségtelen, hogy a mai ember a szellem területeit keresi. A múlt század embere részekre bontotta, az élettelenségig szétszedegette a vizsgált jelenségeket. A tökéletes pontosság és megbízhatóság eszköze és eszménye a gép lett. A tudományos positivizmus igyekezett az emberi szemlélő erőt is a géphez hasonlóan pontossá tenni, részekre darabolni és ezzel elszűkítette a szellem látóhatárát. A mai ember érdeklődésének homlokterében az élet titkai állanak, nem lemérhető jelenségeikkel, hanem a fel nem mérhetőség távlataival. A mai ember szintézist keres, a lét összefüggéseit kutatja, az élet megmagyarázhatatlan gyökerei felé fordul, az ember ősi ösztönös megnyilatkozásai felé, ezért merít a vallás metafizikai forrásaiból, a népélet hagyományaiból s a fejlődő gyermeki lélek sajátos megnyilatkozásaiból. Mindkettő: az élet és a lélek eddig ismeretlen értékeket hozott felszínre a gyermeket kutató tudományban, a gyermektanulmányban. A gyermek fejlődésének és lélektanának kutatása teremtette meg az új nevelés iskoláit, amelyek természetes életkeretbe állítják a gyermeket, hogy sajátos léttörvénye megmutatkozzék és a benne csírázó erők zavartalanul felszínre juthassanak. Az újítók felfogása szerint a művelődési javak az egyénhez intézett kérdések, melyekre a tanuló lelki alkatának minőségéhez és erejéhez mérten feldolgozással, kísérletezéssel, kutatással, vagy alkotással felel. Az új nevelés iskolái két problémát igyekeznek mindenekelőtt megoldani: a munkakeretet, amelyben a gyerek fejlődik és amelyet szeretnek életkeretnek nevezni a régi iskolák mesterséges világával szemben, és a tanulmányi anyagot, amelyet igyekeznek úgy kiválasztani, hogy provokálja és teremtő akcióba állítsa a gyermekben sarjadzó erőket. Mi itt ez utóbbival óhajtunk foglalkozni: milyen szempontokat kövessen a gyermek szellemi és testi adottságaihoz és ezek fejlődésmenetéhez alkalmazkodó nevelés a tanterv kérdésében? Ezt a kérdést két tényező egymáshoz viszonyításával lehet megvilágítani : az egyik a gyermek, a fejlődő ember testi és lelki organizmusa, a másik az értékvilág, szellemi célok és eszmék, melyek a múlt tapasztalásából adódnak. Az egyik fényező: a gyermek lelki jelenségei lélektani törvényszerűséget mutatnak. E jelenségek az élet változását, dinamikáját, továbbfolyását és szüntelen változását tárják fel. A másik tényezőn logikai törvények uralkodnak; tartalma szerint az élet tapasztalatainak rendszerbe, osztályozásba, tagolt részekre és tudományszakokra történt csoportosítása.