Nevelésügyi Szemle 1943., 7. évf., 5-6. szám

1. „Mily szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi homályából kiemelkedik. Mily szép világító csillagként tűnni fel ezerek előtt. . . s szabadon választani magának pályát s azt örökre tiszta, soha nem szűnő szenvedelemben futni meg.. .“ Így kezdődött, hinni tudom ma is őszülő fejjel, mindnyájunknál így kezdődött a pályaválasztás, akik tanári munkára szántuk magunkat. Előre lemondtunk a gazdagság előnyeiről, csak azt az eszményi örömöt vártuk, hogy kiemelkedjünk a parányi homályból és másokat is kiemeljünk... 2. A „szenvedelem11 nem csappant, de az energiánk tagadhatatlanul megbénult, mikor a mindennapi kenyérért való küzdelemre kellett azt fordítanunk. . . Harminc évvel ezelőtt a párisi Quartier .Latin egy szerény kávéházának, a Café Cluny-nek magyar asztalánál ültünk nehányan, magyar tanárok és valóságos meghatottsággal olvastuk az Országos Középiskolai Tanáregyesület Közlönynek egy magasan szárnyaló értekezését a tanári munka értékéről. Az értekezés logikus eszmemenete, higgadt hangja, nyugodt érvelése, meggyőző Ítéletei az eredendő igazság erejével hatottak. Emelkedett a lelkünk, hogy a magyar tanár munkájáról ily klasszikus cikket olvashatunk, de fájdalmas volt megbizonyosodni afelől, hogy „a magyar tanár alakja mögött még mindég ott lappang az ókori rabszolga sápadt arca . ..“ Krenner Miklós mondta ezeket a súlyos veretű szavakat. S ezeknek a szavaknak súlya annál súlyosabb veretű volt számunkra, mert az összehasonlítás azt mutatta, hogy jobban is lehetnének a dolgok; a francia tanulmányi terv (Plán d’études) 31-ik lapján ezt olvashattuk: „Az intézetek vezetői nagyon takarékoskodjanak tanárjaik idejével. Sok szabadságra van a tanárnak szüksége nemcsak testi-lelki pihenés, nemcsak az órákra való készülés végett, hanem azért is, hogy tudományos munkát folytathasson. Ennek üdvös hatása van a tanulókra, a tanárokra, sőt az egyetemi tanárokra is; a tanításnak is a tanárok élénk és nem lankadó tevékenysége adja meg a kívánt magas színvonalat. Meg kell tehát becsülni a tanárok idejét, lehetőleg meg kell könnyítik szolgálatukat.“ S ehhez a felbecsülhetetlen értékeléshez járult az anyagi megbecsülés is. Egy párisi, agregáciot megállt középiskolai tanár évi fizetése 6500 frank volt és ez 9000 frankig emelkedhetett. (Az első világháború előtt!) S ha hozzászámítjuk még, hogy az állami ösztöndíj (bourse) minden arravaló egyén számára lehetségessé tette az oklevél megszerzését aközben a római, görögországi vagy egyéb külföldi tanulmány utakat — ha mindezt végiggondoltuk, annál jobban átéreztük Krenner Miklós szavainak végzetes komolyságát.