Nevelésügyi Szemle 1938., 2. évf., 9-10. szám (november-december)

A személyiség fogalmának és rokon fogalmaktól való kellő elkülönítésének elméleti és gyakorlati neveléstani jelentősége. Elméleti bevezetés. E tanulmány címe azt követeli meg, hogy a lelki „személyiség“ fogalmának — mert az alábbiakban csak a lelki személyiségről lesz szó — világos és egyértelmű jelentését adjuk. E tárgyban röviden a következőket mondhatjuk: A „lelki személyiség“ fogalma a legáltalánosabb, leggazdagabb és úgy is mondhatjuk: legjelzőtlenebb foglalata az egyén összes lelki, pszichés jegyeinek. Jelenti a lelki élet legnagyobb szerkezeti (strukturális) egészét és egységét, ezért egyéb, különös (speciálisabb) lelki szerkezetek fogalmai (mint a temperamentum vagy a jellem fogalma, csakúgy mint az egyéni pszichomotorikus struktúra, az „eszméleti" struktúrák, az értelmi szerkezet, az érzelmi és akarati élet struktúrái, neki. mint a legfelsőbb lélektani struktúra-fogalomnak, alárendeltek. Az egyetlen „lelki" (vagy „lélektani") jelzőn kívül minden további jelző (v. ö. pl. az „affektív", „erkölcsi", „gyakorlati-cselekvő", vagy pedig a „gyermeki", „női“stb. személyiség fogalmait) a személyiség-fogalom körét csak korlátozhatja, sőt esetleg, jogtalanul, összezavarhatja. így pl. az „erkölcsi“ személyiség fogalma is nem tisztán-pszichés fogalom, mert az (általános és tiszta) „lelki személyiség" logikusan előtte jár a (különös) „erkölcsi“ személyiségnek : előbb adva kell lennie a (lelki) személyiségnek általában, hogy azután az erkölcsi személyiségről — amelynek fogalmát lényegesen meghatározzák nem lélektani (tehát a lélektantól idegenelvű, heterogén) szempontok is — beszélhessünk. A lelki személyiségnek ezt a fogalmát néhány rokon, de mindmáig igen gyakran azonos jelentésűekként használt fogalomtól, így elsösorban a „jellem" és a „temperamentum" fogalmától lehető élesen el kell különítenünk. A nélkül, hogy ezúttal részletezőbb összehasonlító és kritikai elemzésekbe bocsátkoznánk, a temperamentumról — elsősorban a modern, exaktabb klinikai és kísérleti orvoslélektani és pszichiátriai kutatásokra támaszkodva — röviden a következő meghatározást adjuk : a .temperamentum egy külsőlegesebb, közvetlenül szomatikus-kons-titúciós (örökletes alkati) meghatározottságú egyéni egység: dinamikus, mozgás — tempó, ritmus — és hangulati tényezők rész-egésze. A jellem, szűkebb értelemben6), ezzel szemben már bensőbb egységet jelent: az egyéni (elsősorban akaratos) célkitűzések irányában való többé-ke-vésbbé egységesen alakult életvezetés módját. Így azon a nézeten vagyunk, hogy pl. az extra- vagy introverziónak (vagyis a külvilág felé való fordulásnak vagy a befelé, önmaga felé való fordulásnak) egyébként any-nyira fontos jellegzetessége nem jellemvonás, szűkebb értelemben, éppoly kevéssé az, mint az inkább elméleti vagy gyakorlati érdeklődés vagy az uralkodó különös (speciális) érdeklődésirányok. Az érdeklődés kérdése általában nem jellemkérdés.