Nevelésügyi Szemle 1940., 4. évf., 1-2. szám (január-február)

Nem kell öt idealizálni, mert már a múltban is eszményinek láttuk életét s életével egybeforró munkáját. Ma, az idők változásával, sőt-elváltozásával természetesen még inkább érezzük Böhm Károly átsugárzó szellemi erejét. Egy törpe kor fojtó atmoszférája sem tompíthatja el bennünk az érzéket az igazi nagyság iránt. Böhm' Károly pedig igazán nagy ember volt, aki méltán sorakozott azok mellé, akik a 19. századot a magyarság nagy századává tették. E században lett igazán érezhető a kapcsolat a nemzeti élet és európai eszmeáramlatok között. Ebben a kapcsolódásban éppen az európai eszmesurlódások révén bontakoznak ki a magyar géniusz-eredeti vonásai. A magyar irodalom, történetírás, politikai szónoklat terén legkönnyebb ezt az eredetiséget megállapítani, e műfajokban maga a tárgy is nemzeti lévén, nagyon is nyilvánvaló, hogy bennük a nemzeti megelőzi az általános emberit. Annál sajátosabb jelensége a nagy századnak, hogy a magyar filozófiai gondolkodásnak is megszületett a magyar útmutatója. Tudományos életünk emelkedőben volt, szépirodalmunk európai viszonylatban is megütötte a mértéket, de a minden szellemi alkotást átfogó filozófiai értékelés hiányzott még. Ezt az átfogó értékelést köszönhetjük mi Böhm Károlynak. Mint minden lángeszű egyént, a gyermekifjú Böhm Károlyt is lebilincselte a szellem minden teremtő megnyilatkozása. Korán megismeri a világirodalom klasszikus, vagy modern nyelven írt remekeit, elmélyed a matematika. törvényszerűségében, rajong a természetért, izgatják a teológia problémái s mindenek felett az ember és világa, tehát magának az emberi életnek oka és célja, megdöbbentő nagy rejtélye s ugyanakkor, mikor az általános emberinek nagy titkai nyugtalanítják, megihleti őt egy szent fogadalom : magyar filozófiai életet teremteni hazánkban, hogy kiteljesítse a magyar szellem filozofáló képességét is. Filozófiai társkört szervez, majd filozófiai szemlét indít meg, hogy e téren is emelje a a nemzeti öntudatot és megteremtse a tudományos önállóságot. Kielégítő ideálokat akar adni a maga sajátos életét élő nemzetnek, melyet a szabadságharc leverése után csak fizikailag igáz le az- idegen önkény s úgy érzi, hogy ilyen eszményeket csak a filozófia nyújthat s a nyomában fellépő műveltség. S ezenkívül úgy érzi, hogy a társadalmi ernyedtség, a kritika felületessége, a pártoskodó közélet egyaránt kívánatossá teszi-a filozófiai műveltség kifejlődését és hogy szükség van erre a közoktatásért is, mert „legnagyobb műremek az öntudatosan kifejtett jellem, nevelés és oktatás nélkül pedig remekművet alkotni nem tudnak". A fiatal Böhm még távol van attól, hogy értékelméletét kialakítsa s azt a világmagyarázat végső elvével összefüggésbe hozza, de már nemzeti missziónak érzi, hogy az általános emberismeretet és világmagyarázatot a nemzeti kultúrával hozza összefüggésbe.