Nevelésügyi Szemle 1944., 8. évf., 5-6. szám

Eduard Spranger írja Lebensformen c. nagy művében, hogy az emberi életnek a lényege az időtlen, az abszolutum, az értékek maximuma után való törekvés s ez nem elégülhetvén ki az egyén életkeret teinek szűkös határai között, megteremti a szellem egyénentúli objektivációját. a kultúrát. A történet viszont a kultúra élete, melyben az értékek örökkévaló világa és az anyag mulandó birodalma találkoznak az emberi tevékenységben, melyet Kerschensteiner1 szerint a közösségi szellemnek kell irányítania. Az egyén ugyanis a nép által kitermelt objektív kulturkincsből meríti a maga pszichikai erejét és a tanításnak a nép sajátos kultúrájának átélését kell elősegítenie. Ezek szerint minden pedagógiai cselekedet specifikus feladata állandó kapcsolatok fenntartása egy. nemzet objektív kulturkincsei és az egyén között., valamint az előbbinek megfelelő lelki magatartás kialakítása. így egy oly típusú személyiséghez jutnánk el aki a közösség talajából nőtt ki, akinek éppen ezért első feladata a nép tagjának éreznie magát és vállalni azokat a kötelezettségeket, melyeket az a társadalom ró reá, .melynek fejlődését, lelki reliefjének kialakítását! köszönheti. Ehhez azonban a népi sorsnak átélésére és megértésére van szükség, amely szerint viszont, mint Spranger mondja ugyancsak! a fent idézett munkában, önmagunknak az áthelyezésére egy idegen világba, hogy annak valódi képét rekonstruálhassuk. Ez a megértési azonban csak akkor válik teljessé, ha g vizsgálódás tárgyának — legyen az akár személy, vagy egész korszak — messzefutó gyökereit motívumait, mint az emberi tevékenység jelenségeit egész szerteágazó szövedékében igyekszik feltárni. A növendék ily irányú eszméltetése legfőbbképpen a történelemtanítás feladata. E munka végzése közben azonban nem szabad figyelmen kívül hagynunk g pedagógiai irodalom állásfoglalását sem, mely túljutva a comeniusi omnes omnia docendi artificiun gőgös elvén, feladatának, mint azt H. Ruppert2 kimutatta, az élmény és cselekvés számára való helyzetteremtést tekinti. A történelmi didaktikának tehát egyrészt a sprangeri célú feladattal, másrészt az új pedagógia által felállított kívánalmakkal kell megbirkóznia.