Nevelésügyi Szemle 1943., 7. évf., 3-4. szám

A török kiűzésével kapcsolatos erőfeszítésektől, majd az újjá-rendezés küzdelmeitől elalélt Magyarország a béke éveiben kezdi kibontakoztatni belső erőit, magára találván a felvilágosodás századának törekvéseiben. Az új európai szellemnek hódoló uralkodók felvilágosodott rendelkezéseikkel kísérlik meg országaik helyzetét javítani. Az új államszemlélet azonban sajnálatos módon politikummá tette az iskolát, ahelyett, hogy fölébe emelte volna. Tagadhatatlan, azonban, hogy az állam beavatkozása a köznevelés egységessé tételével kapcsolatban ért el jelentős sikereket. Hazánkban az oktatás ilyen állami megszervezése a Ratio Educationissal történik. Gyökere azonban nem a magyar Alföld szükségletéből táplálkozik, és így szinte csak a korszellem és a nyugati törekvések tükrözőjévé vált. A magyar életnek sajátos képe volt ekkor is, szinte végzetes akadályai voltak a kultúrmunkának, melyek ugyan apróbb tünetek, jelentéktelen esetek, de jelentőségükben megnőnek, keservesen döntőkké válnak, ha együttesen vesszük vizsgálat alá. Tessedik kultúrprófétai munkájának a jelentősége éppen ott tárul fel leginkább, ahol a sajátos magyar kérdéseknek európai megoldására tesz kísérletet. Számbavéve a magyar föld, vagy Tessedik szavaival élve, a „tiszavidéki pusztaság'1 nagy szükségletéit is, a jelentkező hiányok megszüntetését kísérli meg. Szinte szimbolikus jelentőségű az a tény, hogy a magyar Alföld kulturális problémáinak legátfogóbb újjászervezés! koncepciója az ország legnyomorúságosabb állapotban lévő területeiről indul ki. Ha írónk önéletírását vesszük kézbe és lapozzuk át, szinte nyomasztólag hat az ember kutató szeme előtt felvillanó számtalan negatívum, amely az anyagi, szellemi kultúrának rendkívüli elesettségére vall. A súlyos feladatok mindegyike teljes embert kíván. Tessedik mégis saját maga veszi fel a harcot és szinte gigantikus erővel próbál a sokfelé ágazó munkatömeggel megbirkózni. E sokrétű munka hű képét nyújtja Nádor: „Tessedik Sámuel élete és munkája" című, a nagy paphoz méltó biográfiában. Itt csupán a nagy reformer pedagógiai gondolatainak összefoglalását kíséreljük meg, hiszen a nevelést tartotta az ember legnagyobb erejének, és ezen keresztül látta megvalósíthatónak minden törekvését. Az embert méltóvá kívánta tenni önmagához, úgy, hogy számára alkalmas életformát teremtsen.