Nemzeti Nőnevelés 1880. 1. évf., 2. füzet (február)

Minden nevelésnek a mint legelső, úgy legtermékenyebb alapja — a házi nevelés; ennek egyedül biztos tényezői pedig — magok a szülök. Súlyos, áldozatos, de másra nem hárítható kötelem ez, maga, a természet által fűzve az anya s az atya nevéhöz. Egyik legszentebb hivatásuk azért, hogy magzatjuk első nevelését közvetlenül vigyék, vagy legalább vezessék. Főfő családi, hazafiúi s emberi érdekök kivánja azt tőlük, kik gyermekökben adnak önmagoknak örököst, a később nemzedéknek embert, a hazának polgárt. A családban tehát az atya lészen az gyermekére nézve, mi az ég a földre nézve, — a világító és fentartó; mit kiváltkép abban valósít meg, ha az anyai szeretet gyöngédségeit tanácsaival szabályozza, gyöngeségeit szigorával mérsékli, gondjait s fáradalmait pedig részvéttel megosztja. Az atya bölcsesége és segédkezése az egyik házi nemtő, ki a gyermek-élet gyönge növényzetét megóvja a romlás mérges fuvalmaitól. Mivel mégis az anya, gyermeke oldalán, ennek első védangyala, pár levéllel többől fog állani az ő nevelői vezérkönyve, — de koszorúja is. Az ő hivatása éjjeli-nappali gondjainak közvetlenségével, anyai szivének egész szerelmével vinni gyermeke első nevelését, — de bölcs anyai szerelmével, mely fölött higgadt értelme viraszszon. Az anyai szeretet természetes, mint a nap melege; de hogy jótékony is legyen, nem szabad égetnie ... S az anyai vakszeretet épen lehelete hőségével forrázza le nevelése vetéseit; míg az előrelátó szeretet hideg megfontolással mérsékli önhevét; mert nem pillanatra akarja boldogítani gyermekét, hanem mindörökre. Van-e anya, ki azon óhajtást ne hordaná keblében: «Ó bár boldoggá nevelhetném gyermekemet!)) De vájjon tudja-e minden anya, hogy eme boldogság nagyrészint az ő kezében van. Az anya, már mielőtt keblére szoríthatná, szive alatt viseli magzatját; első éveiben pedig egészen ő reá van az hagyva; ő iránta serken föl gyermekének legelső bizalma s legbensőbb szeretete, s ő iránta nyilvánítja is ezeket elsőben ; s azért, viszont, ő gyakorolja arra a legelső, s a legmélyebb és maradandóbb befolyást egyszersmind. A természet maga szolgáltatja tehát ki anyának, magzatnak egyaránt a szerencsés nevelés első föltéteit. Mesternek azonban itten a természet egymaga nem elég. A művészetek művészete a nevelés, melyet tanulmányozni is, aztán pedig teljes önodaadással szükség gyakorolni. Valóban «minden atyának s anyának tanait nevelőnek kellene lennie.»