Nemzeti Nőnevelés 1899. 20. évf., 2. füzet (február)

Míg Varsóban a legnagyobb csendben, szó nélkül, leplezték le a nagy lengyel író és költő szobrát, mit a nemzet egyes filléreivel emelt e kiváló fiának és egyedül a kalapok halk eltűnése jelezhette azon kegyeletes perczet, a midőn a fátyol leesett a szoborról : addig Parisban ép oly megható ünnepet rendeztek Mickiewicz Ádám tiszteletére és itt nem csak a néma csendben, egy lélekben elsóhajtott kegyeletes mozdulatban, hanem lelkes szavakban adtak kifejezést ama szeretetnek, ama mély meghatottságnak, melylyel Mickiewicz emlékét őrzik, a francziák ép úgy mint a lengyelek. Mert Mickiewicz a francziáké is lett az által, hogy őt 1840-ben Cousin Viktor, a ki akkor közoktatásügyi miniszter volt, a Collégé de France-ban a szláv irodalom tanárának székével kínálta meg. Együtt tanított ott Mickiewicz, Michelet-vel és Quinet-vel és annyira egyet képezett velők, hogy az akkori nagy szobrász, Dávid D'Angers, egy nagy medaillon-ban egyesítette a három tanár és író arczéleit s ezen bronz műremek most is ott ékesíti a Collége de France egyik termének falait. Felejthetetlen napok voltak azok, a mikor oly kitiinő nagy emberek vonzották a Collége de France-ba nem csak az egész ifjúságot, hanem még a város legkiváló alakjait is. Mert ezen legfelső fokú ismeretterjesztő remek tanintézetben, mely egyetlen a maga nemében egész Európában, mindenki szabadon bemehet hallgatni minden fizetés, jegy vagy igazolás nélkül és egész Francziaország legnagyobb tanárait hallgathatja, nem azokat, kik legtöbbet komponáltak össze egész életükön át, hanem azokat, a kik legotthono-sabbak szakmájukban és legjobban, legszebben képesek előadni, azt, a mit tudnak s a mi belőlük mintegy kisugárzik. Gyönyörű idők voltak ezek, a mikor az ifjak nem ebédeltek, csakhogy bejuthassanak a Collége de France legnagyobb dísztermébe, mely még százannyit kellett volna hogy befogadjon és száraz kenyeret fogyasztva el, sort álltak az utczán két-három óráig, hogy ki ne maradjanak. Mi is ott álltunk: özvegy édes anyám, fivérem és én, hanem a nők bemenetele előtt, mert a a Collége de France-ban a nők külön is ülhetnek, ha akarnak. Édes anyám sohasem hagyott el bennünket, mindenüvé magával vitt és így igen zsenge korban hallottuk végig a Michelet. Quinet és Mickiewicz gyönyörű tanításait. A dolgok veleje, természetesen, nem jutott értelmünkig, hanem azért az általános lelkesedés bennünket, gyermekeket is áthatott. Mickiewicz főképen heves dobo-gásba tudta hozni hallgatói szivét, mert hangjában is bizonyos ellenállhatatlan varázs volt. Azok között, kik e felejthetetlen előadásokat hallgatták, valami azonos lelki rokonság képződött örökre és még harmincz év múlva is ha találkoztak noha egész ismeretlenek voltak egymásra nézve, sőt különböző nemzet fiai is, azért azonnal testvéreknek érezték magokat, a mint fölfedezték, hogy együtt hallgatták e cours-okat a Collége de France-ban!