Nemzeti Nőnevelés 1909. 30. évf., 4-5. füzet (április-május)

A Gusztáv Adolf Nőegyesület megtisztelő fölszólítása folytán abban a kiváló szerencsében van részem, hogy korunk egyik föltűnő jelenségére vonatkozó megfigyeléseimet, gondolataimat és igénytelen véleményemet Önök előtt fejtegessem. Iparkodni fogok, hogy becses figyelmöket túlságos sokáig ne vegyem igénybe. Napjainkban minden oldalról halljuk, de magunk is észleljük bizonyos áramlatok és irányzatok elhatalmasodását, melyek a család régi méltósága, tekintélye, harmóniája, sőt a tűzhely fönmaradása ellen irányulnak. Ezen családellenes törekvések okát különböző körülményekben kereshetjük : a megélhetés fokozódó terhei, az ipar és műízlés rohamos fejlődése következtében folyvást emelkedő igényeink kielégíthetetlen-sége, régi jó polgári erkölcseink hanyatlása, a nőnek gazdasági tekintetben immár csaknem teljesen improduktív életmódja, új társadalmi világnézlet elterjedése, ezek a tényezők együttesen hozzák elő azokat a lehangoló jelenségeket, melyeknek térfoglalását mind nagyobb aggodalommal nézzük. Azt hiszem, ezen modern áramlatok jelentkezését mindnyájan ismerjük, okaikra nézve is mindegyikünknek meglehet a maga véleménye. Most azonban arra a magatartásra fordítsuk figyelmünket, melyet a család, mint a társadalom őstényezője, ezekkel az ő léte ellen törő, pusztító áramlatokkal szemben tanúsít. Vajjon hogyan védelmezi ősi bástyáit? Hogyan használja ma azokat a páratlan és hasonlíthatatlan eszközöket, melyekkel évezredeken át csupán csak ő tudta igazában megvalósítani az egyén boldogságát itt a földön? És itt tisztelt hallgatóim meglepő jelenségek tárulnak elénk, melyeket méltó megütközéssel szemlélünk : azt látjuk u. i., hogy a család ma nem küzd önmagához méltón e romboló áramlatok ellen, nem is száll velők szembe, hanem legbecsesebb fegyvereit öntudatlanul vagy önként adja ki kezéből, úgy hogy maholnap minden hatalmából, minden dicsőségéből, minden magasztos szépségéből kifosztva úgy áll majd előttünk, mint a modern társadalom léha szeszélyének, az élet ádáz kényének, a divat és a korszellem féktelen túlzásainak tehetetlen és szánandó martaléka. Hogyan soroljam fel mindazt az alkalmat, mindazt a számtalan esetet, melyekben oly szembeszökő gyávasággal hunyászkodik meg a család a divat és a korszellem zsarnok önkénye előtt? Említsem-e a szertelen fényűzést lakásban, öltözetben, életmódban, melyet a divat megkövetel, de amely immár országot pusztító veszedelemmé kezd fajulni? Vagy a végtelen élvezni, szórakozni akarást, mely az otthon elhanyagolására vezet, míg utcák, kávéházak, mulatóhelyek mindig telve vannak a henye élvezethajhászók tömegével? Avagy súlyosabb bajnak nézzem a nők dologtalan életmódját, amint fokozott igényeikkel csupán a férj keresményére támaszkodva ma már jóformán semmit sem tudnak produkálni a család jólétének előmozdítására ? Említsem ezzel kapcsolatban a nemzeti és családi hagyományok könnyelmű elhanyagolását, idegen, modern nézetek és szokások hajhászá-sát, melyek a mi viszonyainkkal sehogysem egyeznek ?