Nemzeti Nőnevelés 1889. 10. évf., 5. füzet (május)

Negyedik évét fejezte be nemrég a Mária Dorothea egyesület. Aránylag csekély időszak az egyesület nagy czéljaihoz képest, melyek első sorban ugyan a tanítónők és nevelőnők anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására irányulnak, de e mellett irányelvül tűzik ki a nemzeti nőnevelés reformját, sőt bizonyos határokig az összes művelt magyar nők tömörítését s szellemi törekvéseik niveaujának emelését is. De bármily csekély is a lefolyt idő e nagy feladatokhoz képest, most a tanítónők otthonának s a kisdednevelési kiállításnak küszöbön álló megnyitása alkalmával, melyek a tanítónői szakosztály által kiadandó könyvtár megindulásával mintegy az egyesület törekvései forrongó gyermekkorának bezárultát jelölik, helyes alkalom van visszatekinteni a múltra s előre nézni a jövőbe. A «Nem-zeti Nőnevelés» olvasói, kiknek nagyobb része a Mária Dorothea egyesülettel már csak a megszokás folytán is rokonszenvezik, nem fogják rossz néven venni, ha egy pár lapot ennek a czélnak szentelünk. Az eddigi eredmény viszonyaink között határozottan örvendetesnek mondható. Egyesületünk anyagilag nem egyenrangú ugyan más régebben alakult országos nőegyletekkel, melyek csaknem mindannyian százezrek felett rendelkeznek, a vörös kereszt egyesület pedig közel két millió felett, de ezt a hátrányt megmagyarázza az egyesület fiatal kora s jelentékenyen ellensúlyozza az a körülmény, hogy a mi egyesületünk vagyona a szó szoros értelmében fillérekből gyűlt össze. Három nagy alapítványunk volt eddig: a védnöknö föherczegnöé, Hirsch báróé s Rock Szilárdé, de ez a három alapítvány együttvéve is csak egy negyedrészét alkotja annak az összegnek, melyet egyesületünk több mint 30,000 adakozótól a szó szoros értelmében krajczárokban gyűjtött össze. A hatvanas évek kora óta, midőn a hazafias érzület az ön-kénytes gyűjtök ezreit alkotta meg, több Ízben történt már a mienknél nagyobb gyűjtés az országban, különösen emlékszobrok felállítására s elemi csapás által sújtottak segélyezésére, de magán egyesületet 20 év óta ily lelkes pártfogásban a nagy közönség nem részesített s a Mária Dorothea egyesület nem üres frázist fog bevé-setni a tanítónők otthonának homlokzatára, midőn magas védnöknőjének javaslata szerint felíratja oda: «Tanítónőinek emelte közadakozás útján a magyar nemzet.» De eltekintve az erkölcsi nagy jelentőségtől, az egyesület négy évi működésének pénzeredménye sem csekély. A tanítónők otthona, ha teljesen készen lesz, a telekkel, felszereléssel s bekerítéssel együtt, kerekszámban ötvenezer forint értékű vagyont fog képviselni s ma már biztosnak látszik, hogy ez a vagyon a jelen év végén tehermentesen lesz a Mária Dorothea egyesület tulajdona s talán még egy pár ezer forint marad is az egyesület pénztárában. Igaz, hogy ezáltal az egyesület csak egyik s nem épen legjelentékenyebb czélját valósítja meg s azt is csak félig, mivel az otthon fenntartására a tagdíjak mellett még jelentékeny kamatozó tökére van szükség, de hogy négy-öt év alatt ennyire jutottunk, ez magában véve is örvendetes s biztató jel a jövőre.