Nemzeti Nőnevelés 1916. 37. évf. 9-10. füzet (november-december)

«Egy szó nyilallott a hazán keresztül: Meghalt a király! I. Ferencz József, a mi nagy királyunk, felséges Urunk, Magyarország felkent, apostoli királya, Szent-István koronájának hordozója, dísze, népeinek édes atyja, a magyar nemzetnek hű barátja — meghalt, nincs többé! Valami nehezen fogadjuk be ezt a gondolatot! Sokáig élt, sokáig uralkodott! Generációk jöttek és mentek körülötte, mellette és ő állt rendületlenül és a király lett belőle, akinek sok nagy tulajdonságai mellé oda tartozott lassanként az is, hogy elmúlhatatlan! hogy nincs hatalma rajta az időnek. Legendás alak lett belőle már életében és «nőttön-nőtt tiszta fényben ! Egy felséges fogalom a magyar lelkekben! A magyar nemzetnek király-hűség vágya és I. Ferencz Józsefnek nagy erényei szövetkezve nagy méltósággal fejezték ki újra a magyar földön a királyság gondolatát, eszméjét! Ezért jutott a király felséges személye a szinte elérhetetlennek látszó magasságból és messzeségből oly közel hozzánk magyarokhoz. Hiszen ma mindnyájan egyenként is úgy érezzük, hogy halottunk van. A gyász, melyet érte viselünk, nem rideg, rajtunk kívül álló, reánk erőszakolt forma, hanem erősen hozzánk tartozó érzelem, amelyet minden egyén külön is kivált magából. Egy kis falusi leányka — 12 éves — azt felelte nekem arra a kérdésemre, hogy : ki volt az első magyar király? ? — tündöklő szemmel, hogy ő azt tudja — azt felélte : I. Ferencz József! Akkor is, most is elgondolkozom ezen a feleleten. Képzelem, a kis falukban, hogy elcsodálkoznak azon, hogy meghalt a király! Hát meghalhatott?? És ha a gyermekleányok, az iskolás leánykák erre a hírre levesznek magukról minden tarkaságot — szívük fél a tarkaságtól —: és köny szökik szemükbe, ezek nem kis, nem külső dolgok. Finom bensőségek ezek, a mi nagy királyunknak ható erejét jelentik! A mi intézetünk, az állami Erzsébet-Nőiskola vendégkönyvének első aranyszegélyű lapján ott látható királyunk, I. Ferencz József neve, amint azt ő maga feljegyezte: 1877 nov. 27-én, 40 évvel ezelőtt! E sorok írója akkor, mint gyermekleány, már itt volt az intézetben és abban a nagy kitüntetésben részesült, hogy ura és királya előtt néhány kérdésre megfelelhetett. Mindenkinek, aki régebben él ebben az országban, van emléke tőle és róla. Ha mélyebben kutatom ennek az összetartozásnak az okát, királyunk jeligéjében, jelmondatában találom meg: «Bizalmam az ősi erényben I» Akkor mondta ezt, amikor olyan sokan bizalmatlanok voltak a mi nemzetünk, a magyar faj iránt. Isten sugalmazta neki e gondolatot! Ö adta a király ajkára ! Felemelte magához a király szívét és abból a magasságból az Isten közeléből látta meg az ifjú király roppant helyzetét!