Nemzeti Nőnevelés 1886. 7. évf., 9. füzet (november)

Leányiskolái nevelési rendszerünk főhibájából, t. i. a minden áron sokat tanítani akarásból származik továbbá még: először az, hogy míg növendékeinkkel a lélek ismeretbeli tartalmát mérték nélkül való mohósággal gyűjtögettetjük, gyöngítöleg hatunk az egyes értelmi tehetségekre; másodszor az, hogy míg bizonyos szellemi érzelmek iránt nagyobb fogékonyságot akarunk tanítványainkban kifejteni, fölötte egyoldalúvá és ingerlékenynyé teszszíik az ö kedélyüket; harmadszor az, hogy míg az egyes ügyességeket növendékeinkkel közöljük és begyakoroljuk, a túlfeszített iskolai munkásság által megbénítjuk bennük az akaraterőt. Leányiskoláinkban sem méltatjuk kellőleg a régiek eme didaktikai szabályát: «keveset, de jól!» Mint hogyha csak megirigyelték volna iskoláink a gyárak termelő képességét, oly lelkesülten követik a mai nevelési rendszer ezen hibás tételét: «Sokat, jól, iji/orsan tanítsunk!» Úgy viselkedünk iskoláinkban, mint hogyha a lélektan legsarkalatosabb törvényeit is büntetlenül át lehetne hágnunk. Úgy szeretnénk a növendékekkel bánni, miként a gépészek a gépekkel, holott még senki sem ismeri azt a csudaszert, a mely-lyel gyorsítottabb tevékenységre volna az emberi lélek kényszeríthető, mint a minőt természetének megfelelöleg kifejthet és senki sem rendelkezik még közülünk ama bűvös itallal, a melylyel lehetséges volna az oktatás közben testileg és lelkileg kimerült növendékekbe öt-hat percznyi szünet alatt annyi és olyaténúj erőt önteni, a mennyire és a milyenre a növendékeknek épen szükségük lenne, hogy ha velük azt a szellemi munkát el akarjuk végeztetni, a mely nem az ö természetüknek megfelelő mértékkel méretett ki számukra. Nem akarjuk elismerni, hogy sokat jól tanítani lehetetlenség. Azonban nehogy úgy tűnhessek fel, mint azok, a kik tételeiket fölállítják, de be nem bizonyítják, engedtessék meg nekem, hogy a sokat tanítani akarás fényéről egy-két képnek bemutatásával meggyőzhessem olvasóinkat és hogy e képek szemléltetésével kapcsolatban reá mutathassak azon következményekre, a melyek a sokat tani -tani akarás fényéből származnak. Bármiféle fajta leányiskolába tekintsünk is be, tapasztalhatjuk, hogy azok egyikében sem elégesznek meg azzal, hogy a természetrajzi oktatás körében egy-egy évfolyam alatt körülbelül annyi természeti testet ismertessenek meg a növendékekkel, mint a hány természetrajzi óra az illető évfolyamra esik, hanem rendszerint átfuttatják növendékeiket a terjedelmes természetrajzi kézikönyveken, a melyekben szokás szerint rengeteg sok természetrajzi tárgynak a neve, kisebb-nagyobb terjedelemmel bitó leírása és esetleg még néhány ábra foglaltatik. A természetrajzi oktatás czélja leányiskoláinkban többnyire az, hogy minél több természetrajzi testről tanuljanak a növendékek és így a sokat tanulásnak e tantárgy körében is áldozatul esik a jól tanítás, a jól tanulás.