Nemzeti Nőnevelés 1897. 18. évf., 5-6. füzet (május-junius)

Letűnő félben levő századunkat talán semmiért sem érte annyi gáncs, mint asszonyai miatt. Immár szálló ige lett a «századvégi nő a, a ki ideges, élvvágyó, munkátlan és pazarló. Sokszor joggal, többször jogtalanul annyi rosszat mondanak rólunk irók, filozófusok, orvosok és kulturpolitikusok egyaránt, hogy szégyenleni kellene asszonyi voltunkat, ha nem lennének a jelenben is — mint voltak a múltban — asszonyaink, a kikre büszkén hivatkozhatunk, nemcsak mert nemünknek díszére válnak, hanem mert kiválók az egész emberiség kiválóságai között is. Lehetnek -— s pirulva valljuk be vannak — ideges, törékeny asszonyok, kik csupán önző örömeik kielégítésére gondolnak; kik visszarettennek a kötelességek teljesítésétől, a komolyabb foglalkozástól s kik nem ismernek határt hiúságuk kielégítésében. Vannak ilyen asszonyok kétségtelen. Épen azért jól eső örömérzettel telik meg szivünk, ha ezek mellett olyan nőkre esik tekintetünk, kik a jócselekedetek gyakorlásában, az önfeláldozó nemes munkában soha ki nem fáradnak; kiknek egyetlen szenvedélyük a szép iránt való határtalan lelkesedés s egyetlen vigasztalásuk a mások könyeinek letörlése; kik nemcsak anyagi javakat áldoznak, hanem szeretetük és gyöngédségük mérhetetlen kincseit pazarolják el az emherszeretet oltárán. Az ilyen nemes idealizmus által áthatott «századvégi asszonyok# közé tartozik özvegy Herich Károlyné született Kammer Karolina, a Mária Dorothea Egyesület és a most alakult ((Háztartási Egyesület# alelnöke. Asszony, gyönge asszony, ki reggeltől estig másokért dolgozik, ki nyugodtan jár-kél, könyörög, rábeszél, meggyőz, tanácskozik és intézkedik a közjóra irányuló százféle ügyben, a nélkül, hogy türelmetlen kapkodással a sikert veszélyeztetné, a nélkül, hogy egyéniségének előtérbe állítása által az ügytől bárkit elidegenítene. Asszony, ki a családéletben találta mindig minden boldogságát, de ki családi gyászában a jótékonysághoz és a munkához fordult vigasztalást keresni, kinek nemes szerénysége retteg a nyilvánosságtól; de ezt az idegenkedést is áldozatul hozza s a legkomolyabb munkát fejti ki humánus és kulturális intézményeink érdekében. Asszony, szép fiatal és szeretetre méltó asszony, kinek nincsenek irigyei, csak bámulói és barátai; mert soha külsőségekkel csillogni nem akar, s a fővárosi társas életben elfoglalt előkelő állását és kedveltségét egyénisége benső értékének köszönheti. Érzi, tudja jól, hogy nem áll egyedül nemes törekvéseivel, s épen az a legnagyobb boldogsága, hogy a jók által megértve, velük karöltve, annál nagyobb sikerrel fáradhat az emberiség javára.