Nemzeti Nőnevelés 1887. 8. évf., 10. füzet (december)

Felséges Császár és Apostoli Király ! Legkegyelmesebb Urunk ! Mióta Felséged dícsteljes és bölcs uralkodása alatt nemzetünk önrendelkezési jogát visszanyerte, állam és társadalom versenygö munkássággal igyekeztek nemzeti erőinket aczélozni és kifejleszteni, kulturális haladásunkat úgy a szellemi, mint az anyagi téren biztosítani és gyorsítani. Az az államférfiú, a ki ép oly mértékben bírta Felséged legmagasabb bizalmát, mint a magyar nép tiszteletét és ragaszkodását s a kinek emlékét a nemzet kegyelete csak nem rég szoborral dicsőítette — Deák Ferencz, már e század negyvenes éveiben ekkép jelezte új korszakunk feladatát: «Hajdan a véres harczok szüntelen küzdése között csak egy szent kötelességet ismertek őseink hazájuk iránt: vérrel is védeni annak jussait és függetlenségét. Korunkban e szent kötelességgel még egy másik is párosult, kifejteni a nemzet szunyadó erejét, új életet adni a szorgalomnak és az annyi véren vásárolt béke áldásai között virágzásra emelni a hazát.» A magyar kisdedóvás félszázados emlékünnepét, melyet az Orsz. kisdedovó egyesület november 20-án rendezett a fővárosban, országos jelentőségűvé avatta Ő felségének a királynak, József föherczeg fenséges nejének, Klotild főherczegnönek s leányainak, Mária Dorothea és Margit főherczeg-nőknek, valamint a minisztereknek és társadalmunk legkiválóbb férfi- és nőképviselőinek jelenléte. Az ünnep fénypontja ama gyönyörű beszéd volt, melyet Berzeviczy Albert, államtitkár, egyesületi másodelnök intézett a királyhoz. Azzal a szívből fakadó óhajtással közöljük e beszédet: vajha a kisdedóvás nemzeti nagy fontosságának megismerését — melyhez többé kétség nem férhet — az eddiginél nagyobb arányú munkásság és áldozatkészség kísérné s a következő félszázad a lefolyt ünnepen támadt szép reményeket teljesedésbe juttatná! E nagy munkában szükség van hazánk minden fiára, s e nagy munkának ki kell terjednie mindenre, a mi a nemzetet erőssé, nagygyá és műveltté teheti. Megtartani meglevő erőinket, hogy mulasztás, hiba, viszontagság által kárba ne veszszenek, és kiművelni s edzeni azokat, hogy a haza szolgálatára a hol és a mikor kell, képesek és alkalmasak legyenek; ez a czél és e czél követőihez sorakozik immár félszázados működésével szerény, de talán nem jelentéktelen hatáskörében a mi egyesületünk is. Megóvjuk a kisdedeket, mert megdöbbentő tapasztalati tények bizonyítják, hogy tudatlanság és nyomor mennyi ártatlan életet juttatnak már csirájában pusztulásra, hogy nemzetünk életfáján mennyi rügy fonnyad el, melyből új meg új lomb fejlődhetett volna. Nemzetünk számra úgy sem nagy, munkaerőnk úgy is csak nehezen mérkőzik meg feladatainkkal; ebből nem szabad veszendőbe menni semminek, a mit elővigyázat és gondosság megmenteni képesek. Neveljük a kisdedeket, mert korunk felfogta annak szükségességét, hogy a nevelés már a bölcsőnél kezdődjék. Neveljük vallásos és erkölcsös érzületre, hazaszeretetre; neveljük illemre s mindenre, a mi őket majdan embertársaik szeretetére méltókká teheti; neveljük türelemre és munkakedvre és előkészítjük a zsenge elmében a talajt, melyben majd az iskolai tanítás magva meg fog fogamzani. A nevelésnek az a módszere, melyet a magyar kisdedóvás félszázados fejlődésében magáévá tett, távol van minden gépies idomítástól, mely csak külsőségeket hajhász: nem bábot, nem játékszert akarunk a gyermekből csinálni, de azt akarjuk, hogy megnemesítve bár, de a maga öntudatlan valódiságában nyilatkozzék meg benne a gyermeki természet. És a feladatokhoz hazánk sajátságos viszonyai között méltán fűztünk még egyet: legyen a kisdedóvás terjesztője egy nyelvnek, a melyen hazánk vegyes ajkú lakossága egymást megértse; annak a nyelvnek, a melyet nem erőszak és mások elnyomása, hanem történeti jog és természetes fejlődés tettek elsővé ebben a hazában.