Nemzeti Nőnevelés 1905. 26. évf., 2-3. füzet (február-márczius)

Nemzedékek mennek, nemzedékek jönnek. Mikor valaki egy emberöltőn át állhatatosan megtartja egy helyben a kathedráját, figyelemreméltó tapasztalatokat szerezhet, a patológiai alapon dolgozó pszichológia számára; sőt az atavizmus törvényeit is támogathatja valószínű adatokkal. Csak el-elnézzük évről-évre, a velünk szemben sorakozó tíz-tizenöt éves leányarcokat, melyek közt ismerős vonások meg-ujúlva tűnnek elő, ismerős alak, mozdulat és hang kíséretében. Emlékeztetnek az anyákra, kik gyermekéveikben szintén itt ültek előttünk, s szemükből mint nyitott könyvből olvashattunk. De nemcsak a külső kép ismétlődik, a szellemi képesség, tudományosan mondva: az agysejtek reflexmozgása sokszor szintén öröklöttnek látszik. Több esetben pedig hiába keresünk bármi hasonlatost, megmagyarázhatatlan természeti eltérések mutatkoznak a második ivadéknál. Igaz, hogy nemcsak az idő halad és nemcsak a nemzedékek váltják fel egymást, hanem a környezet, a társadalom is átformálódik és a szellemi tehetségek fejlődésére számtalan körülmény hat módosítólag. Jönnek elénk ikertestvérek, de az emberi szervezet úgy fizikai, mint pszichikai szempontból oly összetett, hogy két egymáshoz teljesen hasonló lényt, teljesen egyforma lelki minőséggel felruházva, találni nem lehet. A nevelés művészete éppen abban rejlik, hogy minden egyes individium lelki tulajdonságának a legjavát tudja kiválasztani, kifejleszteni, a károsat pedig elnyomni. De hol vagyunk még attól, hogy ezt az ideális ...