Nemzeti Nőnevelés 1882. 3. évf., 7. füzet (szeptember)

Közoktatásügyünk minisztere, Trefort Ágoston e hó 4-én ülte meg miniszterségének tízéves jubileumát. Tiszttársai, a vezetése alatt álló intézetek küldöttei, országos méltóságok, társadalmunk legkiválóbb férfiai — mindazok, a kik az ünnepelttel közösen, vállvetve és lelkesülten munkálkodnak közművelődésünk előbbre vitelén — sereglettek köréje e napon részint személyesen, részint a távolból váltott szó utján, hogy a múltra hódolatuknak, hálájuknak, elismerésüknek adóját róják le s a jövőre bizo-dalmuknak, reményeiknek és jókívánataiknak adjanak kifejezést ünnepi üdvözleteikben. Nem szándékunk megkésett buzgósággal az üdvözlők seregébe vegyülni. Az idő megelőzött bennünket; az ünnep elmúlt — már a történeté. De emléke a mienk s ezt az emléket kegyeletes szívvel akarjuk megőrizni folyóira,-tnnkban is. Az ünnepelt férfiú tíz évi munkásságának hatalmas nyomait megtaláljuk nemcsak közoktatásunknak, hanem a szó legtágabb értelmében, közművelődésünknek minden ¡igában. De azért mi benne mégis különösen nőnevelésünknek fáradhatatlan bajnokát, mindig áldozatra kész jótevőjét és fenkölt eszméktől áthatott organizátorát ünnepeljük. Ha nemzeti nőnevelésünk fel íog virágozni s felvirágozván bőven termi áldásos gyümölcseit az egész nemzet számára : csak akkor, majdan az utódok ítélhetik meg teljes nagyságában és fontosságában azt a müvet, melynek megalkotásában az oroszlánrész, halhatatlan emlékű Eötvösünk mellett, az ő méltó örökösének, -Trefort Ágostonnak jutott. Most még csak a kezdetnél vagyunk. S nemcsak nőnevelésünk terén, egész közoktatásunk tág mezején e buzgó munkásságban megfutott tíz év a kezdemények, az új alkotások deczenniuma. Látjuk a dús vetést, de az aratás ideje még messze van. Éber szemekre, gondos kezekre s nyugtot nem ismerő tevékenységre van szükségünk, hogy reményeinkben meg ne csalatkozzunk. Azokra a szemekre, melyek eddig őrködtek közoktatásunk fölött; azokra a kezekre, melyeknek tevékenységét a jubileum napján ünnepeltük. S ez örömünnep kétszeres ünneppé vált ép az által, hogy maga a miniszter tízévi fáradozását jövőbeli tevékenysége zálogának nyilvánította. Nemcsak a múlt ünnepe volt ez, hanem a jövöé is. Azok a szavak, a melyekkel, a hozzá intézett üdvözletekre válaszolva, munkásságát törekvéseivel, a múltat a jövővel összeméri és összeköti, legszebb emlékei a tiszteletére rendezett jubileumnak. «Nem tartok — úgymond — Horatiusnak amaz ismeretes mondásával: semmit sem kell megbámulni. Mert én tudtam bámulni; bámultam a természet nagyszerű szépségeit, bámultam a nagy eszméket és embereket, bámultam a művészétét. Fogékony voltam az örömre, fogékony voltam a fájdalomra s a minő voltam, olyan vagyok ma is. Az események különböző alakban, örömben-fáj dalomban viharzottak el fölöttem; de az alaphang nálam mindig ugyanaz maradt...