Nemzeti Nőnevelés 1895. 16. évf., 6. füzet (junius)

•Jaj annak a fának, mely friss hajtású leveleit elveszti, mielőtt azok életfolyamatában fontos szerepüket elvégezhették volna! Életerejét veszti az a fa s csakhamar kiszárad, elpusztul a törzse is. És jaj a nemzetnek, melynek generácziói a gyermekévekben halnak meg. Az ifjú nemzedék van hivatva friss életkedvet, munkaerőt, új vérkeringést vinni be a nemzettestbe, s ha azt pusztítja a halál, pótolhatlan veszteséget szenved a nemzet, életképessége rendül meg. Mert valóban, egy nemzet hatalma, nagysága nem területének nagyságától, hanem polgárai számától, egészségi viszonyaitól, tetterejétől függ. Egészségi viszonyaitól függ műveltsége és gazdagsága; megtermett, fiatal, egészséges nép erkölcsileg, nemzetgazdaságilag, politikailag nagyokat tud alkotni kis területen is. Gyér, csenevész lakosság tönkre juttatja a haladás, a műveltség, vagy gazdasági élet legszebb alkotásait, a leghatalmasabb államot is. És nincs olyan hódítás, nincs olyan intézkedés a világon, mely helyrehozhatná azon veszteséget, mit egy nemzet tömeges gyermekhalálozása által szenved. Nemzetgazdasági szempontoktól eltekintve is nagyon szómon:, leverő jelenség a gyermekhalálozás. Igaz, hogy a halál bizonyosságának tudatában élünk; igaz, hogy mindenütt gyász, remegés s a halál sokféle alakja van körülöttünk: mégsem tudunk megbarátkozni a halál gondolatával. A koporsó irtózattal tölt el, s mennyi fájdalom járul az enyészet fölött érzett borzalomhoz azon kis koporsók láttára, melyeket hazánkban oly nagy számban szállítanak a sírkertekbe. Azok a kis sírok a temetőben néma szemrehányást képviselnek, hogy valami nincs rendén. Hogy Isten nem teremthette az alant nyugvó ártatlanokat, csak nehány hó, vagy nehány év szenvedéseinek elviselésére; hanem hogy azoknak idő előtt való megsemmisülésében emberi hanyagság, emberi bűn játszott közre. Azok a kis sírok óva intenek bennünket, hogy keressük magunk közt hazánk tömeges gyermekhalandóságának okát. De vájjon nem túloz-e a panasz, — melyet évek óta hallunk hangoztatni, -— hogy nálunk olyan igen nagy a gyermekhalandóság? Egy pillantás ama tükörbe, mely országos, társadalmi viszonyaink megtisztult hű képét őrzi, egy pillantás a statisztikai adatokba, meggyőz bennünket arról, hogy a panasz nem túloz, sőt, hogy annak alapja nem egy-két év eíemer tüneményeiben, hanem állandóan létező állapotokban gyökerezik.