Nemzeti Nőnevelés 1889. 10. évf., 3. füzet (márczius)

Legutolsó füzetünk már elhagyta a sajtót, mikor Rudolf trónörökös szörnyű halála mélységes gyászba borította a felséges uralkodó családot és a nemzetet. Azóta hetek múltak el s az idő megenyhítette fájdalmunkat : szívünkben gyászolva nem a halottat siratjuk már, hanem a halhatatlan szellemet dicsőítjük. Halhatatlan 0 ránk hagyott öröksége: ragyogó példája által, mely fölött nincs hatalma a múlandóságnak. Méltó fia volt a legnemesebb emberi és fejedelmi erényekkel ékeskedő felséges apának. Az első magyar trónörökös, a ki magyarúl érzett, gondolkodott és írt s a kit büszkén vallottunk magunkénak, mert munkás részt vett nemzetünk életében. Nemcsak ismerte, meg is értette múltunkat s lelkében hordta zálogát egy szebb jövőnek, melytől a magyar nemzet régi nagy idők megújulását várta. Elhagyott bennünket, mielőtt a felséges személyéhez kötött reményeket beváltotta volna. De a sír csak azt fogadta magába, a mi benne múlandó volt: emléke, mely fölött a nemzeti kegyelet virraszt, örök és életének példája hatni és gyümölcsözni fog minden időkig. Az iskola működésének két főiránya van: egyik a nevelés, másik a tanítás, bárha a kettő között szigorú határt vonni, a kettőt egymástól mereven elválasztani akarva sem lehet. A tanítást, az ismeretek közlését, egy bizonyos korban, rendszerint egészen az iskola végzi; ellenben a nevelésre, az akaratnak és jellemnek erkölcsi kiképzésére, az iskolán kívül más tényezők is, nevezetesen a szülők, a családi élet, a cselédség, a társak, maga a társadalom, hatással, sokszor döntő hatással vannak. A míg e szerint, a tanítás eredményét illetőleg a teljes felelősség a tanítási rendszerre és az iskolára nehezedik: addig a nevelés terén ez a felelősség már megoszlik.