Nemzeti Nőnevelés 1898. 19. évf., 1. füzet (január)

Ismét kidőlt egy legjobbjaink sorából, azon kevesek közül, kiknek lelkében még a nemes idealizmus szent lángja lobog, kik elsők a munkásságban, a kötelesség hű teljesítésében és hazaszeretetben. Szathmáry György ministeri tanácsos, a vallás- és közoktatásügyi ministerium népoktatási osztályának vezetője e hó 14-én reggel kiszenvedett. Ma még mérlegelni sem tudjuk a veszteség nagyságát; csak siratjuk az embert, kinek nemesen érző szive nem dobog többé nemzeti kulturánk eszményeiért; siratjuk a családapát, kinek ravatalánál szerető neje öt árva gyermekével zokog; siratjuk a jó barátot, a humánus felebbvalót, ki annyi őszinteséggel, jóakarattal és igazságérzettel karolta fel érdekeinket. De bár tekintetünket még könnyek fátyolozzák, látjuk, hogy történetünk múzsája nemzeti kulturánk munkásainak arany érdemkönyvébe jegyzi fel Szathmáry György nevét. Ragyogjon ott példaképül és buzdításul az idők végéig! | Új év reggelén, midőn rendesen a jövőt kutatva, előre vetjük tekintetünket, egy kicsiny elsárgult füzetke akadt kezembe.* Alig tizenhat lapnyi csak, de elég arra, hogy a múltba terelje vissza gondolataimat, vissza, harmincz hosszú esztendő előtti időre, nőnevelésügyünk bölcső korára. Meghatva forgatom a füzet lapjait s a mint a szent ihlettől áthatott sorokon fut végig tekintetem, egy immár porladó lánglelkü asszony képe is megelevenedik lelki szemeim előtt. Én is ismertem őt, én is láttam, hogy életének szent eszméjét, mint törekedett megvalósítani soha nem lankadó munkássággal. Én is tiszteltem, én is szerettem őt s áldottam mint annyi más magyar nő, azért a lelkes munkáért, melyet nőnevelésügyünk javára végzett. De mintha ez a szeretet, ez a tisztelet nőtt volna lelkemben, mialatt harmicz év előtti dolgozatát olvastam. Nőtt és csodálattá, bámulattá fokozódott! Való tehát, hogy nagy lelkek tekintete keresztül hat a sürü ködön, mely előttünk a jövőt elfedi? Való, hogy «végzetszerüleg ragadtatnak azon eszmények megvalósítására, elősegítésére», a mit eszük és szivük helyesnek itél ? Veresné mondja ezt magáról, kinek «mióta az életet ismerni megtanulta, fájdalommal nehezült lelkére a nők szellemi fejlesztésének elhanyagolt állapota».