Nemzeti Nőnevelés 1899. 20. évf., 5-6. füzet (május-június)

A gazdagság, magas állás, hatalom s az ezekkel járó külsőségek egy külön, ú. n. «előkelő» világot alkotnak, melyet az emelkedett lélek a magasból szemlélve, jelentéktelen pontnak lát a boldogság útján, míg a bámész tömeg mennyországnak képzeli s mintegy dulakodva tolong kapui előtt, hogy bejuthasson. És csodálkozhatunk-e ezen ? Hiszen mindnyájan már a gyermek és népmesékkel, melyek képzeletünknek a legelső tápot szolgáltatják, magunkba szívjuk a hitet, hogy csak abban a világban található fel az igazi boldogság, kárpótlás a szenvedésekért. A gonosz mostohától megkínzott szegény árva leányt gróf. herczeg vagy király kell hogy feleségül vegye és a küzdő hőst rendesen az a legnagyobb jutalom éri, hogy szintén király, vagy legalább is gazdag, hatalmas úr lesz belőle, a kinek a legnagyobb boldogság az által jut osztályrészül, hogy fényben, pompában él és dolgoznia nem kell. Ez a dologtalanság ideálja szüli aztán azt az elkeseredést, melylyel a csőcselék a müveit osztály ellen harczol s ennek szentélyeit is megtámadja és lerombolja. Annak a hitnek azonban, hogy csak a gazdagság, magas állás s az ezzel járó előkelőség boldogíthat, nem csak a legalsóbb rétegből kerülnek ki hivei, hanem a magasabb osztályokból is, mind azok közül, a kik még előkelőbbek szeretnének lenni, mint a milyenek ; a kik tehát szintén békételenek, harczolnak a külsőségekért s az ellentéteket lehetőleg kiélesítik, hogy magukat az előkelőség nevében minden alsóbb rendüségtől megkülönböztessék. Ezeknek az előkelőknek első tízparancsolat a formák megtartása; a felszínen úszó napi irodalomban, művészetekben és azon tudományokban való jártasság, melyek biztos fellépést kölcsönöznek a salonok sima padlóján, s ezzel együtt a divat, a mely különben is arra látszik teremtve lenni, hogy a gazdagokat a szegénytől, az előkelőket a proletároktól megkülönböztesse. Azért változik oly hamar s bohócz szeszélylyel mindjárt gúnyos torzképet fintorít azokra, a kik nem tudják kellő időben elég ügyesen utóiérni. Mivel azonban minden társadalmi rétegből akadnak olyanok, a kik a külső előkelőséget a ruhában, saját jólétük koczkáztatásá-val is utólérik, azért azok, a kik az előkelőséghez különös és kizárólagos jogot formálnak, időről-időre bizonyos fogásokat vesznek fel, a melyek mint a szabadkőmüvesi jelek, arra valók, hogy jelentsék egy osztályhoz való tartozásukat. Eme fogásokra a divat hősei azonban szintén lest hánynak, becsempészik minden társadalmi rétegbe, míg egyszerre csak azt veszszük észre, hogy az előkelő világhoz tartozók vagy tartozni akarók kificzamított karral adnak egymásnak kezet, hogy orr- vagy torokhangon beszélnek, hogy lehetőleg sok idegen szót kevernek a beszédjükbe s bizonyos fel-sőbbségi érzettel néznek mindazokra, a kik modorukat nem alacsonyítják le fogásokká s a kik a nélkül hogy kétségbevonnák az etiquette jogosultságát, mely szintén arra volna hivatva, hogy az emberek közt való érintkezést kellemesebbé tegye, a tapintatot mégis többre becsülik minden etiquettnél.