Nemzeti Nőnevelés 1891. 12. évf., 6. füzet (június)

A «Nemzeti Nőnevelés» f. é. februári havi füzete Binder Laura t. kartársunknak egy, e nemes czélú szakosztályban tartott felolvasását közölte, a melyben az előadó amaz óhajának adott kifejezést, hogy a vallás-erkölcsi nevelés érdekében a leányiskolák számára egy olyan olvasókönyvet szerkeszszenek, «mely legjobb költőink vallás-erkölcsi elmélkedéseinek és költeményeinek gyöngyeit tartalmazná», mert — úgymond — «egy ilyen könyvnek tanításai, erkölcsi újjmutatásai jobban bevésődnének a növendékek lelkébe, mint a kényszerrel betanult paragrafusok». E felolvasás úgy tárgyánál, mint emelkedett hangulatánál és szép irályánál fogva egyaránt magára vonta figyelmemet s nem tagadhattam meg magamtól a vele való behatóbb foglalkozás kedves élvezetét, annyival is kevésbbé, mert — a mint íme most kitűnik —- még hálával is tartozom a t. felolvasónak, a mennyiben épen az ő általa megnyitott ajtón át juthattam én is be e díszes körbe, a melybe pre-czedens nélkül alig merészeltem volna belépni. Hiszen ahhoz, hogy ma egy felvilágosodott s a mai kor műveltségének színvonalán álló társaságban az elavult vallással, a magát túlélt evangéliummal s az ennek tanítása érdekében való felszólalással álljunk elő: valóban bátorság kell. Ma eszményiségről, a léleknek magasabb, e földi légkörön túlérő vágyairól, a sok tapasztalás között a legfőbbnek : Istennek megtapasztalásáról — fájdalom — csak engedély mellett lehet beszélni, ha az illető társaság előre biztosítja az embert, hogy «beszélhetsz jó ember, ne félj, jámborságaidat meghallgatjuk, változatosság kedvéért ez is jó lesz». De a «gyenge nő tisztább lelkülete, az érdekek mocskától távolabb» mindig hamarább meghallja azt az égi szózatot, a mely az élet zajában annyiszor elnémul. S most is a vallás-erkölcsi oktatás hiányosságát, annak lélek nélkül valóságát, eredménytelenségét és ürességét egy női körben vetik fel és egy nö mutat ezekre rá és követel orvoslást, mert érzi, hogy minő drága talizmán az élet utjain az élő hit. És ha ez a t. szakosztály már egyszer kegyes volt alkalmat nyújtani arra, hogy a vallás-erkölcsi oktatás érdekében egy t. tagja elmondhassa nézeteit, kívánalmait: most méltóztassék csekélységemnek is szívesen megengedni, hogy a jelzett felolvasásra reflektálva, néhány szót szólhassak vallás-oktatásunkról. A felolvasónak tökéletesen igaza van abban, hogy vallástanításunk mindenik egyház körében annyira csak tisztán alaki (formális), — bár ö nem így fejezte ki, — liogy az magának az egész emberi életnek megneinesítésére, szebbé, jobbá és boldogabbá tételére majdnem semmi hatással sincs. Ez a tanítás csak azt a benyomást kelti, hogy a vallás csak egy csomó nehéz formula és egy csomó külsőleges czeremónia; de távolról sem ébreszt arra az öntudatra, hogy a vallás míg egyfelől kiírthatatlan követelménye az emberi léleknek, addig másfelől egy, az egész életet, annak minden mozzanatait átható és megszentelő erő, a mely ugyan bizonyos külső tanformulákban és szertartásokban is kifejezésre jut s ezekben is kiván nyilvánulni, de lényegét nem ezek alkotják.