Nemzeti Nőnevelés 1901. 22. évf., 7-8. füzet (szeptember-október)

Alapozás nélkül nem építünk. Pillérek hián összeomlik a kupola. Művészi műveltséggel nem biró egyén művészeti nevelésben nem részesítheti környezetét. Wlassics miniszter kezdeményező rendelete fontos momentuma marad kulturális fejlődésünknek, - ha tanítóköreink megtalálják hozzá a kivitel mikéntjét. Ahhoz, hogy a művészeti nevelés nálunk is feljusson azon magaslatra, melyen Angliában, Franczia- és Németországban jelenleg áll — első sorban művészéti nevelésben részesült tanítókra van szükségünk. Ilyeneket nevelni a tanítóképzők feladata. Amint a tanító műveltsége magáévá tette a művészetek iránti értelmet és megtanulja a képzőművészetek remekeit látni és átérezni, — megszerezte azon képességet, melylyel belelopja a gyermek lelkébe az azok iránti érdeklődést. És kell-e a gyermeknél jobb közvetítő ? ! Észrevétlenül csempészi át az iskolában nyert benyomásokat a családi körbe, mely átülteti a társadalomba. A társadalom közkincscsé teszi és feldolgozza állami vagyonná. Utópia volna hazánk tanítóságától Magyarország művészi műveltségét megteremtve látni ? Miért ? Addig is, míg a fent megírt természetszerű fejlődésnek időt engedünk, előkészítheti a tanítóság a talajt nehogy a közöny vagy mulasztás vádját kiérdemelje. Nem menthető fel, ha elmulasztja. A megoldás csak attól függ hogy műveltségét kiegészítse annak a hiánynak a pótlásával melyet az eddigi felfogás megtagadott tőle. Angliában olyan magától értendő dolognak tartja a tanítónő, hogy rajzolni tud, mint nálunk azt, hogy zongorázni megtanul. Az angol tanítónő mind dilettáns valami művészi ügyességben. Ir, fest, zenél vagy — ami a leggyakoribb — iparművészettel foglalkozik. Különösen ápolja azon tehetségét, mely egyéni hajlamának leginkább megfelel és azt komolyan veszi. Ez a komolyság az, mely nem kicsinyel semmi munkát, mert egyéni értékét fel bírja fogni. Egy kis nyaraló hely tanítónőjéről tudom, hogy maga köti be könyveit. Tehetségét ez irányban olyan komolyan fejlesztette, hogy műizlésű kötéseire Londonban az iparművészeti kiállításon dijat nyert. Tanítványai valósággal versenyeznek, ki tud szebb kötést tervezni. Nálunk, tartok tőle, sajnálkozó, ha nem lenéző mosoly kisérné ezt a sikert. De az angol tudja, hogy mennyi izlés, rajztudás, kézügyesség kell hozzá, ha egy könyvnek Ízléses külsőt akarunk adni ! Ez a felfogás a valódi művészi műveltség próbaköve !