Nemzeti Nőnevelés 1905. 26. évf., 10. füzet (december)

Erzsébet királyné! Megdicsőült Nagyasszonyunk! A te emléked teszi ünneppé a mai napot. A te neveddel ajkainkon gyűltünk egybe ma itt, szinte templomi áhítattal szivünkben, emlékezetedet akarjuk ünnepelni! A mint lelkesült tekintetünket márvány képmásodra füg gesztjük, szivünk megtelik a szépség, a tökéletes vonalak szemléléséből származó tiszta gyönyörrel. 0, ha lelked nemes vonásait csak megközelítő hűséggel tudnám felidézni ez órában, ez volna igazi ünneplés nekünk ! Mily felemelő, nemesítő hatással volna ez a fiatal, tiszta szivekre, kis hallgatóságomra! Úgy érzem, magasztos példád által mintha jobbakká, tisztábbakká, válnánk valamennyien. — Ott kinn a természet mintha velünk együtt elszállt napsugarat, elhervadt liliomot gyászolna. A fák lombtalan ágaiba reszketve kapaszkodik az utolsó levél, s lépteink alatt fájdalmasan suhog a száraz avar ... 0 mily leverő, elszomorító hatással van lelkünkre az enyészet e sivár képe ! De ő, kinek lelke mintha felettünk lebegne ez órában, s kinél jobban a természetet talán senki sem szerette, ha annak haldoklása fájdalommal töltötte el szivét: a költészet derült világában keresett menedéket. Követem példáját, s e mélabús őszi napon én is a poezishez fordulok, poetikus de igaz mesével kezdem, mit róla mondani akarok...