Nemzeti Nőnevelés 1891. 12. évf., 2. füzet (február)

Közéletünknek egyik magasan kiemelkedő, hatalmas alakja hagyott el ismét bennünket: SIMOR JÁNOS, a hazai kath. egyház első főpapja 1891. január 23-án meghalt s azóta már a primási székesegyház csöndes boltívei alatt aluszsza örök álmát. Szerény helyzetű polgári szülék gyermeke volt s a maga erején küzdötte föl magát abba a magasságba, a hol a nemzetek sorsát intézik, s a honnan a királyi család tagjai, az ország legfőbb méltóságai és a nép millióinak fohászai kisérték utolsó útjára. Ragyogó példája volt az egyéniség maga érdeméből való érvényesülésének. Jelleme csupa erő, csupa akarat, csupa következetesség volt: inkább vas, mint arany. Kerülte a fényt, pompát és hivalkodást; kitért, a hol tehette, az országos szereplés elől: legjobban érezte magát székhelye rendes környezetében, vagy ettől is elvonúlva, a falusi magányban. Itt megháborítás nélkül élhetett lelke vallásos áhítatának, egyháza tudományának, főpásztori gondjainak. Fenséges harmóniával egyesűit benne a szentéletű szerzetes és a hatalomra termett egyházfejedelem. Magától kész volt mindent megtagadni, hogy annál többet áldozhasson egyháza oltárán. Jótékonysága valóban fejedelmi volt. Késő korok is szedni fogják bőkezűségének gyümölcseit s az utódok áldani fogják az ő emlékét, a ki az Úr kertjében a jótékonyság e csodafáit ültette. Hazai nőnevelésünk az első helyek egyikét foglalta el jótékonyságában: — egy okkal több, hogy folyóiratunk a hála és elismerés koszorúját ravatalára helyezze. | Még csak három éve, hogy a közoktatásügyi kormány, a magasabb nőnevelés szolgálatában álló intézeteket egymással szerves kapcsolatba hozván, az állami felsőbb leányiskoláknak is új szervezetet adott, és már újra felhangzik a követelés, hogy ezen immár ötödik szervezet módosíttassék. Míg azonban eddigelé a szülök, a társadalom, az iskolákra felügyelő kormányközegek sürgették a javítást, ezúttal az iskolák falai közül emelkedik a panasz és nem a további reformról, hanem egy már túlhaladott állapotra való visszatérésről van szó. A szóban levő felszólalásnak fokozott jelentőséget látszik kölcsönözni az a körülmény, hogy az állami felsőbb leányiskolák hat férfi-igazgatójától, tehát oly egyénektől származik, akik hivatalos állásuknál fogva hivatottak arra, hogy közvetlen tapasztalatuk alapján nyilatkozzanak és javaslatokat tegyenek.